Erotikus és erőszakos játékokat szeretne csinálni a Level-5 alapítója

A Level-5 nem éppen ilyen stílusú játékok kapcsán ismert, ugyanis ettől a stúdiótól származnak a Professor Layton, az Inazuma Eleven, a Ni No Kuni, illetve a Yo-kai Watch játékok, amik mind családbarát címeknek tekinthetőek…

 

Hino Akihiro, a Level-5 alapítója és vezérigazgatója beismerte, hogy szeretné, ha a stúdiójával erotikus, illetve erőszakos játékokat is létrehozhatna. Erről egy japán publikációnak, a Denfaminicogamernek adott interjújában beszélt. Az interjú amúgy azért készült, mert a Level-5, illetve a Grasshopper Manufacture 25. születésnapját ünneplik (így a Grasshopper Manufacture vezérigazgatója, Suda Goichi, azaz Suda51 is felbukkant az interjúban).

Hino elismerte, hogy imádja Suda munkásságát, mert szerinte azok a játékfejlesztők, akik ilyen éles, nyers játékokat (mint például a No More Heroes) ki tudnak adni, elképesztőek. Neki is lennének tervei egy hasonlóan felnőtt játékra, de jelenleg erre nincs lehetősége a Level-5-on belüli szituációja miatt. Suda emiatt megkérdezte, hogy vannak-e ötletei már erre, mire Hino szinte azonnal rávágta, hogy igen.

„Van bennem egy „abnormális világ”, de én nem próbálok meg odamenni, [és] helyette csak az elmém igazságos részéből csinálok dolgokat. Azonban mélyen legbelül nagyon szeretném meglátogatni ezt az abnormális világot. El akarok menni abba a sötét, abnormális világba, és azt hiszem, hogy végül biztosan eljutok oda. Amint úgy érzem, hogy a Level-5, és van helyem arra, hogy azt csináljak, amit akarok, meg fogom tenni,” mondta Hino. Szóval csak akkor vállalkozna erre, ha az időzítés megfelel erre, de ezt most még nem teheti meg, nem is véletlenül.

A Level-5 több játékon is dolgozik. Az egyik közülük visszahozza a mostanában elhanyagolt Professor Layton sorozatot. A Professior Layton and the New World of Steam jelenleg Nintendo Switch-re készül, és valamikor 2025-ben fog megjelenni. Mivel ez az évszám gyanús, úgy sejtjük, hogy a Nintendo következő generációs hardverére (is) el fog jutni, legalább a visszamenőleges támogatás jóvoltából. (De ez még csak pletyka, mivel a Nintendo nem mutatta be, mi jön a Switch után.)

Forrás: VGC, Denfaminicogamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu