Hírek

Star Wars Battlefront II - Dennis Brännvall, a játék dizájnrendezője elárulta, hogy a 2017-es, katasztrófális rajt után miként tudta a DICE visszaszerezni a rajongók bizalmát.

Star Wars Battlefront II: alphát kap mindegyik platform?

Ezúttal nem csak a PC-sek vehetnek részt…

Új konzollal rukkolt elő a Nintendo

Ez is elég gyorsan el fog fogyni.…
Reggie Fils-Aime, a Nintendo amerikai elnöke azt nyilatkozta, hogy a Switch kijelzőjének karcolódása a dokkba helyezés során nem egy gyakori hiba, és ha bárminemű kérdésünk, gondunk lenne, a Nintendo oldalán kutakodjunk.

Nintendo: „még túl kicsi a 4K-s közönség”

A nagy N-nek még nem fontos, hogy…
Az Injustice második része 2017-ben érkezik Xbox One-ra és PlayStation 4-re a Warner Bros. kiadásában.

Injustice 2: ekkor érkezik a Mortal Kombat egyik főszereplője

Nahát, milyen (nem) meglepő: keresztbe reklámozza a…
Szóval a játékmenet átalakult, de a történetet a folytatják az északi földeken. Mivel Kratosnak fia van, és már idősebb, felmerül az emberben, hogy a fejlesztők előveszik azt a klisét, hogy megölik Kratost és majd a fia bosszút áll és vele fogunk majd játszani. - God of War PC-

Az új God of War nem lesz teljesen nyílt világú

Cory Barlog, a játék rendezője elárult pár…

Sony: igen, készül a Sucker Punch új játéka

A japán cég megerősítette, hogy az Infamous…
A PlayStation 4 még elérheti, hogy a nagy öt közé felemelkedjen: akár elérheti még a 100 milliós eladást is. A PS2, a DS, a GB/GBC páros, a PS1 és a Wii mellett így a PS4 lehet a hatodik ilyen konzol.

A PlayStation 4 ennyivel sikeresebb a PlayStation 3-nál és Xbox 360-nál!

Ez a grafikon a lehető legjobban prezentálja,…

Most már biztos: lesz PlayStation 5!

Tegnap megemlítés már volt róla, most tárgyaljuk…
Az Ishint megértjük, hogy kimaradt, az ugye a japán történelmen alapult.

Negyedórányi angol Yakuza 6 játékmenet érkezett [VIDEO]

Az IGN jóvoltából az E3-on kiállított, lokalizált…

Total War: Warhammer II: első betekintés a kampányba [VIDEO]

A hatalmas területet először láthatjuk videóban, némi…