Just Cause 3 – „Szabadság-szerelem.”

Egyelőre úgy tűnik, hogy komolyabb kihívó híján az idei esztendő a Square Enix éve lesz. Mi sem mutatja ezt jobban, hogy eddig nincsenek komolyabb bejelentések 2015-re vonatkozólag, mint a saját játékaik. Persze az E3 vagy a Tokyo Game Show tartogathat még meglepetéseket, viszont azt minden bizonnyal jogosan kijelenthetjük, hogy pillanatnyilag nem tudunk nagyobbat mondani, mint a Rise of the Tomb Raider, a Final Fantasy XV. vagy a Just Cause 3.

Hölgyeim és Uraim, örömmel jelentjük be, hogy az év végén Rico Rodriguez visszatér. A Square nagy ajándékkal lepte meg Valentin nap előtt néhány órával az open world játékok szerelmeseit. Igen, egyelőre csak egy renderelt videóról volt szó, de láthattunk gyönyörű robbanásokat, szinte szó szerint égető tüzet, valamint farkasszemet nézhettünk a morcos arcú ügynökkel, miközben Torre Florim – Firestarter című remekműve simogatta a dobhártyánkat. Kezdetnek ennyit mutatott a kiadó a novemberi bejelentés óta. Plusz kaptunk némi információt a fejlesztésről és a játékon belüli lehetőségeinkről. Ezekkel sem estek túlzásba, de lássuk, miből élünk.

ps4pro.eu_just_cause_3_1

A helyszín ezúttal Rico szülőhazája, a kitalált Medici köztársaság. Terület szempontjából, az előző részhez hasonlóan itt is nagyjából 400 négyzetmérföldet járhatunk be, viszont most már több értelme lesz a víz alatti világot is felkutatni különböző alagutak és barlangok után. Medicit főleg dél-Olaszország ihlette, némi görög beütéssel, hatalmas ültetvényekkel és kertekkel, kicsi, eldugott falvakkal, azúrkék vizekkel.

A paradicsomi összképet viszont bemocskolja, hogy az egész terület a hírhedt diktátor, Di Ravello generális és méretes serege által van irányítás alatt. Miattuk kellett főhősünknek gyerekkorában maga mögött hagynia hazáját. Távollétében azonban felnőtt, tapasztalatot szerzett két kormány megbuktatásával is így visszatér, hogy rendet rakjon a saját háza táján is.

ps4pro.eu_just_cause_3_2

Azt hitted, hogy a Just Cause 2-ben szabad voltál? Gondold át újra!

Bármennyire is szabadnak éreztük magunkat az előző részben egy idő után azt úgy voltunk vele, hogy Igen, nagy a terület, minden hatalmas, bármit megtehetünk, akármit vezethetünk, de miért nem lehet például felrobbantani bármit, ami nem az ellenség tulajdona? Az ilyen jellegű problémákat a fejlesztő is átgondolta és némi alakítás után megszületett a végeredmény, gyakorlatilag minden falat a földdel tehetünk egyenlővé.

Ez nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a leendő játékosok teljesen új stratégiákat dolgozzanak ki. Be akarsz jutni egy csapat lázadóval egy támaszpontra de minden katona a főbejáratot őrzi? Sebaj, szépen berobbantod a hátsó falat, így a bajtársak is támogathatnak egy rajtaütés során.

ps4pro.eu_just_cause_3_3

Következő kompromisszumként ott volt az, hogy egy repülőből vagy hegyről való zuhanáskor két lehetőségünk volt: vagy lassan ereszkedtünk lefelé és gyorsan előre egy ejtőernyővel vagy zuhantunk gyorsan lefelé de nagyon lassan előre. Erre is megoldást nyújt az Avalanche egy repülőruha segítségével. Eleinte voltak vele problémák, a kezdetleges verzióban egyesek szerint sokkal inkább hasonlított egy Transformers játékra a használata de mostanra megbirkóztak a feladattal, átesett némi finomhangoláson és ma már azon gondolkoznak, hogy miért nem jutott előbb eszükbe az ötlet.

ps4pro.eu_just_cause_5

Avalanche! Ülj le! Ötös!

Ahogy azt már a Zombie Army Trilogy előzetesében is kiveséztem, szerintem mindenki nevében beszélhetek, ha azt mondom, hogy szeretem, ha egy kiadó/fejlesztő ad a játékosok szavára, átgondolják egy átlag gamer ötletét is. Ez, egy sandbox típusú játéknál hatványozottan fontos, hiszen a fejlesztők is emberek, ők sem gondolhatnak mindenre. Ebből kiindulva elkezdték nézegetni a Youtube egyszerű felhasználói által feltöltött videóit a Just Cause 2-ről és sokszor találkoztak azzal a problémával, hogy nem elég egy-két kampó, legyen több. A harmadik részben tehát nem lesz szükség modra vagy multiplayerre ahhoz, hogy két kampónál többet tudjunk használni egyszerre.

Az aranycsapat

Alapból nem tartom fontosnak, hogy kik készítenek el egy játékot, ha sikeresen teljesítenek, viszont a Just Cause 3 mögött álló gárda néhány tagjáról illene szót ejteni, lévén a játékra még jócskán várni kell, de nem árt, ha tudjuk, hogy itt kik fogják képviselni a minőséget:

Roland Lesterlin:
Régebben játékszerű szimulációkat készített a hadsereg számára.

Andrew Yount:
Ratchet & Clank, Resistance trilógia.

Zach Schlappi:
Fénytechnikusként kezdte a Jégkorszak című filmben, utána a Medal of Honor és a Far Cry sorozaton dolgozott.

Francesco Antolini:
Assassin’s Creed III és Brotherhood.

Joe Ishikura:
Infamous 1 és 2.

Hamish Young:
Eleinte a Burnout, majd 2010-től a Need For Speed fő autódesingere.

Alex Crowhurst:
Heavenly Sword és TimeSplitters.

Ahogy látjátok, csupa AAA-s címek mindenhol. Az Avalanche Studios alapítója és fő kreatívja, Christofer Sundberg szerint az előző, Play Station 3-as részre sem volt panasz, viszont mindenképp fontosnak tartotta, hogy többek közt ezek az agyak is friss, egyedi ötletet vigyenek a játékba és tagjai legyenek a Just Cause családjának.

Egyetlen rossz hírt azonban mégis közölnöm kell. Az online multit egyelőre kihagyják a számításaikból. Nincsenek ellene, és érzésük szerint jól sikerült előzőleg is a netes játék, a felhasználók körében is népszerű volt de pillanatnyilag úgy érzik, hogy minden erejüket és tudásukat bele akarják adni az egyszemélyes kampányba. Persze, ahogy az már elhangzott, szükség van még majdnem egy évre, hogy kész legyen, sok dolog változhat ennyi idő alatt, de egyelőre ne számoljunk vele. Aztán vagy nem csalódunk, vagy meglepődünk.

– Dazo911 –


Kell, mert…

+ Open world
+ Végtelen lehetőségek
+ Gyönyörű látvány

Ne vedd meg, ha…

– Mögötted állok a boltban és már csak egy darab van
– Nem vagy kreatív/kísérletező típus
– Kellene az online

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu