Lego Jurassic World – Hajrá unalom!

TESZT – Amióta 1993-ban Stephen Spielberg gondozásában megjelent a Michael Crichton regényén alapuló Jurassic Park, azóta rendszerint – minimum 5 évente – találkozunk újra és újra a megismert világgal. Így egyáltalán nem csoda, ha az emberek az új mozi-cím hallatán – ami bölcsen már a Park kifejezést World-re cserélte, (nem mintha ennek bármilyen jelentősége lenne) – csak mélabús sóhajtozásban voltak képesek kitörni. Ez történik mikor a main-stream média kis Vuknak nézi a régmúlt nagyjait és újabb rétegeket igyekszik lenyúzni a már megtépázott, agyonkoptatott rókabőrről.

A film egészen kerekre sikeredett, remek nosztalgiázó pillanatokat élhettünk át idén a vászon előtt terpeszkedve, miközben egyre csak törtek elő belőlünk a régi emlékek. De sajnálatos módon ennyi is volt a 2015-ös Jurassic World, egy hatalmas nosztalgia turmix, ami ugyan édes, amíg iszod, de amint az utolsó korty is elfogyott már csak keserű ízt hagy a szádban.  Ha pedig eléggé él benned a citromnyalás utáni vágy, akkor szívesen ajánljuk neked a filmet levezetendőn annak „nagyszerű” adaptációját, a Lego Jurassic World-öt.

20150312124005

Mitől jó a legó?

Akinek volt gyerekszobája az ismeri, akit pedig nem tiltottak mindentől, ami jó még szereti is ezt a remek kis találmányt, ami a gyermekek motorikus funkcióit hivatott játékos környezetben tökélyre fejleszteni. Ez persze ebben a formában csupán a tényleges Lego termékekre igaz – NEM DUPLO! – a vállalat berkein belül elkészült, egyéb szórakoztató termékekre már egészen más meghatározások vonatkoznak. Vegyük jelenlegi példánkat, a „legósított videójátékokat”.

Millióan szeretik, egyesek csak megtűrik, sokak inkább vonakodnak ezen programok használatától, pedig az eddigiekben nem sok olyat mutatott a Lego univerzum, ami ne lett volna a végtelenségig élvezetes és szórakoztató. Amióta csak belevágtak a videójáték iparba, azóta érik el a nagyobbnál nagyobb sikereket. Nem véletlenül, hiszen korosztálytól függetlenül, az éppen elsős gyerektől a hetven éves „PUNK” nagypapáig mindenki megtalálja benne azt, amitől földcsapkodó röhögésben képes kitörni.

LEGO Jurassic World 2

„Sóhajok szállnak a szélben”

A Lego Jurassic World-öt először futtatva azonnal rájöhet a játékos, hogy ez sokban különbözik az ezt megelőző alkotásoktól. A legojátékok védjegyének lehetett betudni az eddigiekben, hogy mindenféle tényleges kontextus, valódi emberi szöveg nélkül (legalábbis nagyon ritkán megszólalva) képes volt megnevettetni a játékosokat és közvetíteni a történések narratíváját. Ennek a koncepciónak a Jurassic World adaptációja egyenesen hátat fordít és minden karakterünk olyan szószátyár, akár egy stand up komikus a nagyszínpadon.

Már ez is megalapozta a játékosok nagy részében azt a gyanakvást, miszerint a készítők ezúttal gyengének bizonyultak ahhoz, hogy a történéseket dörmögéssel narrálják, így a valódi nagy „Lego-poénok” is elvesztek az idei programban. Sajnos be is igazolódott. A Lego Jurassic World legnagyobb hibája, hogy az eddigi produktumokkal ellentétben, szájbarágós, kíméletlenül kínos, cudarul íztelen poénokkal bombázza a gamereket.

LEGO Jurassic World 5

<cinizmus>Egy élmény volt, köszönöm</cinizmus>

A játékmenet maradt a régi, jól megszokott,. A történet-vezetés megfelelő, egy filmadaptációs programnak, azonban annyi irányba kalandozik el egy idő után, hogy nem győzi a játékos a fejét kapkodni, míg végül enyhe agyrázkódást nem szenved és leesik a székről. Mindezek alapján a legtöbben már elítélnék a játékot, pedig aztán a sava borsa még csak ezután jön.

A grafika nem kevés kívánni valót hagy maga után a játékban, pár évvel ezelőtt még igencsak elment volna, de 2015-ben már mások a követelmények. Persze a kinézet az egy dolog, és a játék élményközvetítése a fő mérvadó, de sajnos a Lego Jurassic Worldöt ez sem fogja megmenteni a negatív kritikáktól. Ha egy-egy elemét vesszük csupán a játéknak, különszedegetve akár nagyi a kukacos borsót akkor még egy pozitív kép is kialakulhatna bennünk, de az összképet kell nézni, ami elég gyengére sikerült.

Az irányítás ezúttal nem funkcionál annyira tökéletesen a pályarészeken, mint ahogyan a nagynevű elődökben – mint a karib tenger kalózaiban – és ez annyira képes kizökkenteni az amúgy remeknek ígérkező hangulatból a játékost, hogy ilyennel még nem találkozhattunk Lego játék kapcsán.

Emlékpolírozó!

Ahogy a film által keltett nosztalgia hangulat emlékeztet minket az eredeti Jurassic Park trilogiára, úgy a játék is inkább az elődei emlékét igyekszik felidézni, és fényesítgeti azokat, amíg a játékos rá nem ébred, hogy a Lego Jurassic World minden egyes eleme már fellelhető az előző játékokban, sőt azokban sokkalta jobban is funkcionáltak. (Én magam a Jurassic World megpróbáltatásai után azonnal kaptam a Lego Star Wars lemezért, hiszen minden jobbnak rémlett, mint amilyen az tényleges valójában.) Ennyire képes sajnos a játék, felemlegeti benned, hogy mennyire jó is volt, amikor még ezek az apró figurák viccesen dörmögtek és nyögdécseltek szócséplés helyett, amikor a feladványok megoldása valódi kihívás volt és természetesen, amikor még minden új Lego játékkal kaptunk valami újdonságot is.

-Kese-


Pro:

+ Nosztalgia hangulat
+ Hellyel közzel jó poénok
+ Epikus zenei aláfestés

Kontra:

– Újdonságok teljes hiánya
– Kiforgatott „Lego-koncepció
– Párbeszédek


Kiadó: Warner Bros. Interactive Entertainment Inc.

Fejlesztő: Tt Fusion Ltd.

Stílus:  Akció

Megjelenés: Jun 10, 2015

Lego Jurassic World

Játékmenet - 5.5
Grafika - 6
Hangok/Zene - 8
Történet - 4.2

5.9

KÖZEPES

Ahogy a film által keltett nosztalgia hangulat emlékeztet minket az eredeti Jurassic Park trilogiára, úgy a játék is inkább az elődei emlékét igyekszik felidézni, és fényesítgeti azokat, amíg a játékos rá nem ébred, hogy a Lego Jurassic World minden egyes eleme már fellelhető az előző játékokban, sőt azokban sokkalta jobban is funkcionáltak.

User Rating: 2.75 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
Kese is a young talented writer and music producer from Hungary. He loves any styles of music, and movies too. In his free-time he plays action & adventure games.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu