Az Érkezés beérkezése

MOZI HÍREK – A makacsság kifizetődő. Eric Heisserer forgatókönyvíró több mint 10 évvel ezelőtt látott neki, hogy egy különös hangulatú, alig tíz oldalas sci-fi novellából nagyjátékfilmet írjon. Nem gondolta volna, hogy ilyen soká fog tartani, míg film lesz belőle. És azt sem, hogy hosszú pályája egyik legnagyobb sikerét éri el: az Érkezés (Arrival, már a mozikban), amelyben Amy Adams a Földre érkezett űrlényekkel beszélget, nemcsak nálunk, az egész világon óriási siker.

– Nem is tudom, hányszor hallottam azt különféle nagy stúdiók főnökeitől az elmúlt tíz évben, hogy „megcsináljuk, csak írj bele több inváziót, fegyvert, összecsapást – meséli az író, aki egyébként egy másik idei siker, az Amikor kialszik a fény írója is. – Abban nem voltam biztos, hogy van-e még rajtam kívül valaki a Földön, akire ugyanúgy hatott a novella, mint rám, de ragaszkodtam hozzá, hogy azt a hangulatot próbáljam átmenteni a filmre. Azután Denis Villeneuve rendező érkezése sok mindenről meggyőzött. Elképesztően kíváncsi volt, még életemben nem kellett forgatás előtt ennyi kérdésre válaszolnom. De megérte: kiderült, hogy nagyon sokan szeretik ugyanazt, amit én

Forrás: IC Press

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu