Gravity Rush 2 – Ismét fittyet hányhatunk a gravitációnak

TESZT – A PS Vita Nyugat-Európában elért szerény eredményei ellenére senki sem felejtette el a Gravity Rush-t és a főszereplő lányt: Katet, egy olyan videojátékban, amely remekül vegyítette az egyedi és érdekes univerzumát az igazán kreatív koncepcióval, amely a gravitáció manipulálásán alapult. A Sony sem felejtette el Katet és Ravent: mindketten visszatértek PlayStation 4-re – ezúttal a PS Vitát viszont cserben hagyták.

 

Bár a Gravity Rush tavaly PS4-re is megjelent, egyértelmű, hogy ez a rész hódítja majd meg igazán a PlayStation 4-es játékosbázist. Ugyanakkor, ha kihagytad az első epizódot, kicsit zavarban leszel a sztori elején, lévén a készítők azért arra számítanak, hogy ismered a karaktereket. Egyértelmű tehát, hogy a 2016-ban PlayStation 4-re megjelent konverziót nem „véletlenül” adta ki a Sony, egy évvel a folytatás előtt.

Ismét feje tetejére állt a világ

Egy gravitációs anomália miatt Kat és Syd messze elsodródnak Hekseville-től, ráadásul nincs egy fillérjük sem, így kénytelenek egy Lisa nevű 40 év körüli nőnek és a bányászbrigádjának dolgozni. Az anomália miatt Kat elveszítette Dusty-t, a rejtélyes macskáját is, akinek a gravitációs manipulálását köszönheti, de hamarosan megkerül a misztikus házikedvenc és Kat is fokozatosan visszanyeri képességeit, sőt, újakat is megtanul.

Az egyik új képesség a Hold, melynek köszönhetően Kat sokkal gyorsabb és agilisabb, főképpen a levegőben, melynek köszönhetően a kombóit a Ninja Gaident is megszégyenítően szórja ki.

A másik új képesség, a Jupiter pedig egy sokkal inkább „súlyosabb” támadás, amellyel teljes erővel tudunk a földön gravitációs hullámokat okozni.

Új dimenzió – minden értelemben!

Az új módoknak köszönhetően sokkal szabadabban, dinamikusabban tudunk Kat különféle képességei között váltogatni. Ezáltal a játékmenet sokkal dinamikusabb, illetve többféle lehetőséget nyújt arra nézve, hogy az ellenséges lényektől megszabaduljunk, vagy hogy gyorsabban odaérjünk egy új zónába.

A Gravity Rush 2-ben repülni olyan hatalmas élmény, hogy térképen lévő teleportációt most eszembe sem jutott használni, amikor a játék fővárosában találtam magam, annak ellenére, hogy ez a „metropolisz” tényleg hatalmas. Pár apró bugot és az időnként rosszul beálló kamerát leszámítva hihetetlen élmény Kattel és Ravennel repülni. Ha már Kat ébenfeketehajú „barátnőjét” megemlítettük, nem szabad azt sem elfelejteni, mennyire élvezetesek a harcok, amikor Raven is velünk van: igazi légballettben vehetünk részt.

De hogy ennyire élvezetes Kattel repülni a Gravity Rush 2 világában, az a zseniális pályadesignnak is köszönhető, amely utóbbi évek egyik legjobbika. Jirga Para Zhao dél-amerikai városokra emlékeztet, egzotikus szigetekkel és színes, elképesztően hangulatos és látványos városrészekkel, lenyűgözően komplex épületekkel. A negyedek nem csak horizontálisan, hanem vertikálisan elszeparáltak; a nyomornegyed például a levegőben, a fellegekben a fő városrész alatt lebeg, amely jól ábrázolja a szociális különbségeket még ebben a fantasy világban is. Ennek a disztópiának egyébként szerepe van a történetben is – bár sajnos azt hozzá kell tenni, hogy a mi Kelet-Európái lelkünknek egy kicsit kevéssé van kihangsúlyozva, kidolgozva.

Kat nem viccel

A Gravity Rush 2 fővárosának hatalmas mérete már eleve bizonyítja, hogy ez a franchise sokkal komolyabb dimenziókba lépett, pedig az első rész PS Vitáról PS4-re váltása sem volt piskóta a grafika szépülése tekintetében.

A remekül kidolgozott harcot és felfedezés mellett versenyekben, különleges kihívásokban vehetünk részt, lopakodunk is kell (mondjuk ez a rész annyira nem sikerült jól a játéknak), meg kell védenünk bányásztársainkat, illetve különleges bányászküldetésekben kell részt vennünk, hogy megszerezzük azokat a speciális talizmánokat, melyekkel Kat képességeit javíthatjuk.

A bányász mellékküldetésekben felfedezhetjük a ezeket a különleges zónákat is és itt találjuk meg azokat a gyémántokat, amelyek „fizetőeszközként” is szolgálnak, hogy Katet a gravitáció igazi királynőjévé változtathassuk, akár a harcmozdulatairól, a mozgásáról, vagy az energiafelhasználásról beszélünk.

Egy biztos, unatkozni egy percet sem fogunk a Gravity Rush 2-ben, akár a 25 órát felölelő főküldetésekről, a vagy a tengernyi mellékküldetésről van szó. Kincseket is tudunk találni, azáltal, hogy felhasználjuk más játékosok fotóit, ami nagyszerű ötlet arra nézve, hogy a felfedezős játékelemet kihangsúlyozza.

Igazi folytatás

A Gravity Rush 2 nem csak egyszerű utánérzés, mint ahogy az oly sok folytatásra jellemző manapság, hanem egy igazi, teljesértékű AAA cím, mind a játékmenet, mind a játék egyedi stílusa tekintetében. Persze, a bugokat azért most sem ússzuk meg, és időnként a kamera sem remekel. De a játékmenet tekintetében kifejezetten az érdemel elismerést, hogy a Gravity Rush túllépett azon, hogy csak alapötletet használja fel orrvérzésig az egész játék alatt.

Elismerést érdemelnek még a francia művészi képregényeket idéző átvezető részek, amelyeknek köszönhetően nem kellett milliókat költeni a mozirészekre, miközben ezek stílusosan, elegánsan, élvezetesen mutatják be a történetet, illetve az egész Gravity Rush univerzumot. Ezeknek is köszönhető, hogy Gravity Rush 2 tele van élettel, akár játékmenet, akár az egyedi stílusának tekintetében. Olyan, mint egy szerető, csábító lány, aki egy rövid időre eltűnt, de most ismét visszatért, hogy elbűvöljön minket.

-BadSector-

Pro:

+ Briliáns játék alapkoncepció hiba nélküli kidolgozása
+ A sztori és univerzum érdekes, magával ragadó
+ Fantasztikus látvány és elképesztő pályadesign

Kontra:

– Kameragondok a szűk részeknél
– A „szörfözés” kidolgozása elég suta lett
– Pár küldetés kicsit túl hosszúra sikerült


Kiadó: Sony Interactive Entertainment

Fejlesztő: SIE Japan Studio, Project Siren

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2017. január 18.

Gravity Rush 2

Játékmenet - 9.1
Grafika - 8.6
Történet - 8.5
Zene/Audio - 8.2
Hangulat - 8.8

8.6

KIVÁLÓ

Igazi „gravitációs ugrásról” beszélhetünk az előzmény és Gravity Rush 2 esetében. Miközben a Gravity Rush remek cím volt PS Vitára, illetve PS4-re egyaránt, a folytatása lépett át igazán az újabb generációs nagytestvér konzolra, kiteljesítve, kibővítve az első rész ötleteit. A gravitációs ugrás és repkedés még sokkal szórakoztatóbb, mint az előző részben, továbbá a koronát a folytatásra a kiváló pályadesign és elképesztő látványvilág teszi fel.

User Rating: 4.5 ( 1 votes)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu