Godzilla újra harcba indul

MOZI HÍREK – 2014-ben Godzilla letarolta a mozis világot, idén az év elején pedig Kong bizonyította be, hogy az emberi erő kevés ahhoz, hogy megállítsa. És a nagy siker sosincs következmények nélkül: szerdán (a nyári napforduló napján) megkezdődött az új Godzilla-film forgatása, amelynek talán Godzilla: a szörnyek királya lesz a címe. A munkának nekigyürkőző stábot Michael Dougherty vezeti, a színészei között pedig ott lesz az előző Godzillá-ból visszatérő, Oscar-díjas Vera Farmiga, Ken Watanabe, Zhang Ziyi és Sally Hawkins is.

A film középpontjában ismét a rejtélyes cég, a Monarch áll majd, amelynek munkatársai ezúttal különböző egymás ellen forduló szörnyeket próbálnak megzabolázni: Godzilla a filmben ősi szuperszörnyekkel méri össze az erejét. A stábot a korábbi Godzillá-ban, A galaxis őrzői-ben, A Karib-tenger kalózai-ban, a Transformers-filmekben és a Pi életé-ben már kipróbált szakemberek alkotják. Az Atlantában folyó munka után a digitális effekusokkal foglalkozó cégeknek is bőven jut feladat, míg a film a tervek szerint 2019 márciusában a mozinézők elé kerül.

IC Press

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu