[E3 2018] Devil May Cry 5: bejelentésre került a régóta ismert titok [VIDEO]

A Capcom játéka az egyik legkisebb meglepetése az E3-on, hiszen már jó ideje tudtunk róla. No de amit láttunk belőle…

A Capcom érdekes módon a Microsoft E3-as előadása során jelentette be a Devil May Cry 5-öt, aminek rendezője meg nem lepő módon Hideaki Itsuno, a 16 milliós összeladással rendelkező franchise egyik veteránja lesz – a csapat alatta pedig az lesz, akik eddig is voltak.

Évek teltek el azóta, hogy a pokoli lények beléptek ebbe a világba, és most egy újabb invázió jön, miután Red Grave városában egy „pokoli fa” vet gyökeret. Három démonvadászon múlik az emberiség jövője, és mindhárom teljesen eltérő játékstílust fog kínálni. Neronak ezúttal nem lesz a démoni karja jelen, Nico, egy újonc, fegyverkraftolásban jártas, és a harmadik illetőt bemutatni nem kell, pedig de, ugyanis kinézetre nem sejtenénk, hogy róla van szó: Dantéról beszélünk…

A RE engine-t használó Devil May Cry 5 2019 tavaszán fog megjelenni PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re. Vajon március végéig kijön-e, hogy beleférjen a Capcom üzleti évébe? Mi úgy gondoljuk, hogy igen.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu