Capcom: nem csak az eladások számítanak!

Bár a milliós értékesítés is fontos a nagyobb címeknek, egy másik faktort is figyelemmel kísér a Capcom.

Stuart Turnert, a Capcom egyik európai főnökét a GamesIndustry meginterjúvolta, és ezt nyilatkozta: „Bár a részvényeseket is ki kell elégíteni, nem csak a kereskedelmi teljesítmény számít. Van egy művészi szempont, ahol tudjuk, hogy mi is a helyes út. Ha a Resident Evil 7-et a 6-tal összevetjük, csak a számok, a profit alapján nem azonos az eredmény, de a cégen belül a 6 mindent elért – jó fogadtatása volt. Néhány szemszögből a jó teszteredmények legalább annyira fontosak a Capcomnak mint az, hogy egy játék több millió példányban elfogyjon. Azt preferálnánk, ha egy játék 9/10-et kap és nem fogy úgy mint egy 6/10-es cím, amiből több fogy el.”

A Resident Evil 7 esetében Antoine Molant, az európai és közel-keleti Capcom-marketingrendező hozzátette, hogy nem olyan fontos már számukra az első napi értékesítési eredmény – inkább hosszú távra terveznek, és abban a RE7 jó, és továbbra is vezető cím a VR-es játékok között.

Mi a helyzet az új IP-kkel? Molanté a szó: „Utánanézünk az olcsó, kizárólag digitálisan megjelenő játékok robbanásszerű terjeszkedésének. Így látjuk az új IP-k megszületését: kisebb, kevesebb kockázatot igénylő címekkel teszteljük a környezetet. Talán kiadhatunk néhány ilyen játékot, és ha az egyik nagy sikernek örvend, lépésenként tovább lehet vinni ezt mint egy AAA játékot egy tíz millió fontos marketing-költségvetéssel.”

Turner viszont nem zárta ki az új IP-ket: „Viszont nincs lesöpörve az asztalról az új IP-k készítése. Tervben van pár cím. A fejlesztői csapat nem akarja állandóan ugyanazt csinálni – más területeket is fel akarnak fedezni. Néhány [játék]univerzumunkban nagy területünk van, ahová elmehetünk valami újat csinálni anélkül, hogy új territóriumba kell ugranunk… de az új IP-k a radarunkon vannak, és az osakai és vancouveri fejlesztői irodákkal beszélünk erről. Csak nehéz sikeresen elstartolni egy nemzetközi piacon.”

Szóval a Capcom nem nagyon akar kockáztatni, és értékelné a jó teszteredményeket is. Ezt a januárban érkező Resident Evil 2 remake-kel is elérheti majd.

Forrás: PCGamer, DualShockers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu