Neonáci tetoválást találtak a Scumban

Az említett tetoválást azóta már eltávolítoták.

A Scum a napokban jelent meg PC-re early access címként. Egy többjátékos, történetközpontú survival játékről van szó, amely a zsánerben lévő többi programmal ellentétben sokkal hardcore-abb élményt nyújt és sokkal inkább hangsúlyt fektet a különböző, túléléssel kapcsolatos mechanizmusokra.

A játék elképesztően nagy siker, viszont a játék mögött álló Devolver Digital nemrég magyarázskodásra kényszerült, miután a Polygon kiszúrta, hogy olyan tetoválás volt megtalálható a játékban, amik gyakran összeegyeztethetőek a náci és neonáci csoportokkal. Azért csak volt pedig, mert az említett tetoválást – ami egyébként a 10 dolláros Supporter Pack része – már eltávolították, a Devolver Digital pedig ki is adott egy hivatalos közleményt ez ügyben.

„Nem értünk egyet a szimbolika és a gyűlöletkeltő tartalom ilyen formájú használatával, a szándéktól függetlenül. A tetoválás célja az volt, hogy segítsen ábrázolni a börtönkultúra egy realisztikus elemét és az azon belüli szörnyű dolgokat. Ez a tartalom azóta már ki lett patch-elve, a Devolver Digital pedig egy teljes ellenőrzést tart az asseteket illetően a Gamespires-zal együttműködve.”

„Erősen helytelenítjük a gyűlöletkeltő szimbolika bármilyen használatát a játékainkban és egyetértünk abban, hogy ennek soha nem kellett volna a játék részét képeznie a kreatív szándéktól, vagy a realizmusra való törekvéstől függetlenül. A Devolver Digital ezért őszintén bocsánatot kér.”

Forrás: GameIndustry

 

Spread the love
Érdekességképp azzal kezdeném, hogy a The ABC Murdersből nem ez lesz az első videojáték-adaptáció, ugyanis még 2009 őszén a Nintendo DS-re
According to him, sex, games and movies are the most important parts of his life. And he''s a "hardcore in each of them".

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu