Egyeseknek már megvan a Kingdom Hearts III; a rendező is reagált! [VIDEO]

Valahogy néhány embernek már megvan a játék – spoilerveszély és reakció Tetsuya Nomurától.

Nibel posztolt két képet Twitteren arról, hogy a Kingdom Hearts III Xbox One-os kiadása egyeseknek már megvan valahogy, és azt javasolja, hogy kerüljük a közösségi médiát és a YouTube-ot a lehetséges spoilerek miatt. (Itt azért megkérdeznénk, hogy miként lettek már most készen a lemezek, ha a játék megjelenése még több mint egy hónapra volna…?)

Tetsuya Nomura, a játék rendezője a Twitteren reagált a szituációra. Elárulta, hogy a csapat (akik tudják, hogy történhetett ez meg…) már teljesen azon van, hogy kiderítse, miként javíthatnak a helyzeten, és azt kérte mindenkitől, hogy ne osszuk meg ezeket a videókat. Itt jön egy csavar, ami szerintünk, nem éppen korrekt: „A játék epilógusa és titkos filmje, amik a játék legnagyobb spoilerei, biztos ami biztos alapon egy későbbi időpontban kerülnek megjelenésre, hogy a játék kiadása előtt ezeket ne lehessen megmutatni.” Tehát úgy készültek el a lemezek, hogy végül itt is le kell tölteni majd valamit, hogy teljesen a miénk legyen a játék – így kell elásni a lemezes gyűjtők bizalmát.

A Kingdom Hearts III a nyugaton január 29-én érkezik PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Végezetül itt egy japán, fél perces TV-reklám is.

Forrás: DualShockers, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu