People Can Fly: „Sokkal nagyratörőbb lesz az új játékunk, mint hittük!”

A Painkilleren és a Bulletstormon dolgozó, illetve az Epic Gamesnek (akik anno teljesen fel is vásárolták őket!) a Gears of Warba vagy a Fortnite-ba is besegítő lengyel fejlesztőcsapat a még 2017 júniusában bejelentett játékáról állítja ezt.

Másfél éve jelentették be, hogy a Square Enix-szel egy AAA shooteren dolgoznak, ami egy vadonatúj IP lesz. Nos a „repülni képes emberektől” csak annyit hallottunk azóta, hogy nyitottak egy új stúdiót az Egyesült Királyságban található Newcastle-ben, illetve a lengyelországi Rzeszówban. Most viszont Sebastian Wojciechowski, a People Can Fly vezérigazgatója a DualShockersnek adott interjújában több újdonságot is elmondott.

„Amióta ismét függetlenek lettünk, az volt az álmunk, hogy egy tehetséges és tapasztalt csapatot építsünk, ami képes a legjobb AAA-játékok fejlesztésére. Új stúdiót nyitottunk Newcastle-ben, hogy a legjobb ottani tehetségeket odavonzzuk. Szeretnénk, ha a következő egy-másfél évben 20-30 főssé duzzadjon az a csapat. Amikor a [Sniper: Ghost Warrior-t készítő] CI Games úgy döntött, hogy újraszervezi a működését, azonnal úgy határoztunk, hogy a lengyelországi Rzeszówban új stúdiót nyitunk, hogy azok a remek fejlesztők továbbra is egy csapatban maradva dolgozhassanak, és így hozzájárulhatnak azokhoz a játékokhoz is, amiken épp dolgozunk,” mondta Wojciechowski.

A 2015-ben függetlenné vált People Can Fly három stúdiója most kb. 150 embert alkalmaz, és még nem láttunk tőlük új játékot azóta, de most megtudtuk, hogy a Square Enixnek egy új IP-n alapuló shootert készítenek. És tény, a japán kiadónak nincs is nagyon ilyen játéka. Vajon mikor fogjuk látni működésben?

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu