TESZT – „I’m on the highway to hell!” – énekelte annak idején az AC/DC, és így jellemezhetnénk leginkább Deacon St. John, a Days Gone motoros, macho főszereplőjének nagy kalandját is. Hova is máshová motorozna hősünk, mint a posztapokaliptikus országúton vezető Pokolba, tele villámgyorsan rohanó, vérszomjas zombiszerű fertőzöttel, akik az utolsó cafatokig is le akarják tépni a húst hősünkről, lezüllött vérengző bandákkal, és egy különösen hátborzongató, vérszomjas szektával. Üdvözlünk a Days Gone zombiapokaliptikus világában!

 

Sokat használjuk a posztapokaliptikus kifejezést, hiszen rengeteg játékban fő téma az emberiség majdnem teljes kipusztulása utáni torokszorítóan lepusztult világ, de ha megnézitek a Days Gone képsorait, nem a megszokott sötét, poros, koszos és elhagyatott romvárosok kliséi fogadnak, hanem kiüresedett vidéki kisvárosok, erdők, mezők és hangulatos hegyi helyszínek, ahol a barátnőddel romantikus kirándulásokba fognál, ha éppenséggel… nem találkoznál mindenhol vad tekintetű, őrülten gyorsan mozgó, vérszomjas fertőzöttel, és ellenséges bandákkal.

Itt így, vagy úgy, de mindenki beteg

Így van, The Walking Dead fanok, a játék sok tekintetben minket is emlékeztet az AMC zimbes-zombis tévésorozatára, még a főszereplőről is némileg eszünkbe juthat a motoros Daryll, a játék színvilága kapcsán pedig mi más ugrana be, mint a The Last of Us, sőt, a zombis filmek ínyenceinek egy kis 28 nappal később motívum is befigyel. Ugyanakkor a Days Gone-nak teljesen egyedi története és játékmenete van, tehát az előbb említett három klasszikusra csak hangulatában emlékeztet.

A fertőzöttek például itt akár hatalmas tömegekben, iszonyúan agresszívan támadnak és ebben a világban az állatokat sem kímélte a fertőzés, hiszen megvadult, élőhalott varjak, farkasok, medvék is cafatokra akarnak szedni minket. Érdekesség, hogy a „freakers-nek” hívott zombi-szerű fertőzöttek, ha éppen olyan kedvük van, akkor egymást is széttépik, vagy harapják, tehát szépen elfelejthetjük a szokásos lassúsággal mozgó, agyhalott tömegeket.

Ugyanez az egymás közti háborúskodás még inkább igaz a még nem lejárt szavatosságú állapotban lévő, emberi bandákra is. Csakúgy, mint a legtöbb posztapokaliptikus túlélő-horrorban, az emberiség még csak véletlenül sem fog össze az élőhalottak hadai ellen, hanem egymás is írtja, ahol éri. Mi, emberek, már csak ilyenek vagyunk…

Szelíd motorosok

Történetünk hőse: Deacon és barátja, Boozer ugyanakkor igazi szelíd motoros, „lézengő ritterek”: jó pénzért bármelyik frakció számára elvállalnak különféle rázós küldetéseket. Igaz, az események úgy alakulnak, hogy leginkább Deacon St. Johnt fogjuk irányítani és csak bizonyos küldetések során csatlakoznak hozzánk különféle társak (nem csak Boozer).

A játék fősztorija open world játékhoz képest eléggé lineáris, tehát a Grand Theft Auto-val, vagy más, hagyományosabb nyitott világú címekkel ellentétben itt nem vállalhatjuk bármikor, bármelyik frakció küldetését, hogy magában a hadjáratban előre haladjunk, itt fix útvonalon kell járnunk. Természetesen emellett bőven vállalhatunk mellékküldetéseket. Ennek menete általában úgy történik, hogy rádióüzenetet kapunk valamelyik részben nomád, részben a The Walking Dead-hez hasonló módon saját „belső gazdálkodást” folytató túlélő csoportosulástól, általában azzal a tartalommal, hogy „Deacon, ugyan tiplizz már ide, van egy küldetésem számodra”, aztán amikor odaérünk, akkor a település vezetői elmesélik, hogy mi az ábra, és sokszor már nem annyira szelíd motorosunknak milyen küldetést kell végrehajtania. Deacon St. John tehát igazi magányos harcos és zsoldos, amolyan motoros Mad Max, aki nem akar senkihez sem tartozni, viszont jó pénzért szinte bármit elvállal.

A „jó pénznél” egy kicsit „álljunk meg egy szóra”: mindegyik bázisnak más pénzneme van és ettől kicsit furcsává a játék „gazdasági része.” A különféle pénznemekből ugyanis csak az adott táborban vásárolhatunk (mintha külön országokról lenne szó), ráadásul a megvásárolható tárgyak (leginkább: a motorunkra szerelhető upgrade-ek, mint ahogy azt a Need of Speed és ahhoz hasonló játékokban megszokhattuk), illetve a különféle fegyverek csak akkor elérhetők, ha már „szintet léptünk” az adott tábor bizalmi rendszerében.

Itt tenném meg az első kritikai észrevételemet: ennek az egész, kicsit feleslegesen megkavart bizalmi rendszernek legfeljebb csak a motorunk upgrade-jei esetében van értelme. Mire ugyanis nagy sokára elérnénk azt a szintet, ahol már igazán ütős fegyvereket kapunk, addigra már rég szereztünk magunknak hasonlóan jókat az összecsapások során, ráadásul annyira méregdrágák, hogy inkább érdemesebb a motor tuningolására költeni. Én egyetlenegy mordályt vettem és azt is elég gyorsan megbántam.

Harc a túlélésért

No de, ha már a fegyvereket említettük, akkor érdemes rátérni az összecsapásokra is. A külső nézetes játékmenet szokás szerint egyaránt tartalmaz majd kőkemény akciót és lopakodást és persze helyzettől függ, hogy osonnunk kell – csak csendben és halkan, hogy hősünk meg ne haljon – vagy inkább osztanunk kell a golyókat ezerrel. Az egyértelmű, hogy a sokat emlegetett  The Last of Us-szal ellentétben a tűzharc sokkal dinamikusabb és eleve több is van belőle, talán csak a közelharc terén találunk majd jelentősebb hasonlóságokat.

Gyorsan hozzá kell tennem, hogy a közelharc a The Last of Us-ban is egy fokkal jobb volt, a The Last of Us 2-ből látott E3-mas videók alapján pedig az a játék bőven túlszárnyalja majd a Days Gone-t ezen a téren. Nem rossz itt sem az adok-kapok, csak nem annyira összetett és izgalmas, nincs meg az a The Last of Us-os kegyetlen, élethalál harc jellege és ritmusa. A legnagyobb problémám vele, hogy kicsit kaotikus, néha nem látjuk, merről jön az ellen és kit kéne ütni, éppen ezért viszont valamivel könnyebb és kevésbe realisztikus, mint ahogy azt a két Last of Us-ban láthattuk.

Az itt lényegesen nagyobb hangsúlyt kapott tűzharc – olyan klasszikusokkal összehasonlítva, mint az Uncharted 4 – eleinte inkább az erős közepes szintet képviseli és bár később, amikor különböző extra képességekkel gazdagítjuk hősünket a fokozatosan kapott RPG-szerű skillpontok alapján, egy fokkal élvezetesebbé válik, azért az említett Sony-klasszikusnak ezen a téren a közelébe sem ér.

Ha már a skillpointokat említettem, erre is érdemes külön kitérni. Alapvetően háromféle skillrendszert fejleszthetünk: közelharc, tűzharc és túlélés. Az első kettő egyértelmű, a túlélés pedig leginkább az egészségügyi, és füvészkedő képességekhez kötődik. Deaconnak volt egy felesége még a zombiapokalipszis kitörése előtt és a szakmája révén ő tanította meg részben a gyógyfüvekhez kapcsolódó tudásra. Hasonlóan olyan szerepjátékokhoz, mint például a The Witcher 3, itt is alaposan betárazhatunk gyógynövényekből, viszont itt – őszintén szólva – sokkal kevesebb értelmét láttam.

A Days Gone skillrendszere egyébként – hasonlóan a God of Waré-hoz – nem túlzottan izgalmas, a Horizon: Zero Dawnnal nal ellentétben nem éreztem azt a hatalmas kreativitást, ami a skillrendszert illeti. Persze, örülünk, hogy van ilyen, de nincs az a nagy várakozás, mint amit például a Horizonnál, a The Witcher 3-nál, vagy az utóbbi Assassin’s Creedeknél átéltem, hogy mikor kapom már meg a következő izgalmas képességet. Szerintem nagyon lényeges (lenne) ennél a játéknál is a skillrendszer és nálam a God of Warhoz hasonlóan itt is enyhe csalódás volt, hogy ezt kicsit összecsapták.

A szerelem Harley-Davidsonon érkezik

Persze Days Gone az igazi újdonsága a motorozás lesz, és nehogy azt higgyük, hogy ez csak olyan nyugis szelíd motoros országúti utazás lesz. Sokszor fogunk veszélyes erdei utakon, kétkeréken szlalomozni, miközben útközben állati és emberi ellenfelekkel egyaránt harcolnunk kell az életünkért, ha pedig nem vigyázunk, akkor levernek a mociról és akkor ököllel, lábbal, foggal-körömmel kell ölnünk és túlélnünk.

A motorozásról sok panaszkodást olvastam, hogy túl nehéz, meg minek kellett ennyire realisztikusra alkotni, de őszintén szólva nekem hatalmas plusz volt a játékban. A motor irányítása országúton, hegyen, völgyön, erdei úton elképesztően élvezetes: semelyik akciókalandban, vagy szimulátorban nem volt ekkora nagy fun (és pont megfelelően realisztikus!) mint ebben a játékban. Én egyáltalán nem éreztem nehézkesnek, nagyon gyorsan bele lehet tanulni és hihetetlen élmény Oregon vadregényes tájait motoron bejárni.

Viszont két dologra nagyon figyelnünk kell a motorral kapcsolatban: az állapota és az üzemanyagmennyiség. Ha ugyanis nekiütközünk valaminek, vagy csak zakózunk a motorunkkal, akkor a járgány amortizálódik és ha az 1-100-ig tartó skálán lenullázódik, akkor szépen tolhatjuk a motorunkat, amíg meg nem javítjuk. Ugyanez igaz az üzemanyagra is: ha elfogyott a nafta, akkor motorunk leáll. Egyfolytában figyelnünk kell tehát a moci állapotára, és lehetőleg mindig épp elég scrape-et (nyersanyagként szolgáló vastörmeléket) kell magunknál tartanunk, illetve észben kell tartanunk, hogy mennyire van messze egy benzinkúttól, vagy hol találhatunk kis, piros benzineskannát, amellyel szintén feltölthetjük a járgányunkat. Az állandó karbantartás eleinte elég repetitív és kicsit fárasztó feladat lesz, később megszokjuk és rutinná válik.

Oregoni túlélőmesék

A Days Gone egyik legnagyobb erőssége a varázslatos története, amely meglepően színvonalasan ágyazódik bele ebbe az open world játékba és idomul folyamatosan a játékhoz. Nem is igazán fordulatossága, vagy eredeti mivolta miatt, hanem inkább a rendkívül jól kidolgozott karakterek és elsőrangú dialógusok okán. A The Last of Us, a 24 nappal később, a The Walking Dead, vagy a World War Z univerzumait egyaránt idéző zombiapokalipszisben igazán egyedi, érdekes figurákkal találkozunk, akik többé-kevésbé irányító, vagy fontosabb szereplői ennek a kegyetlen, sokszor csak a túlélésre koncentráló világnak.

Mindenki egyéni módon alkalmazkodott a borzalmakhoz: egyesek beleőrültek és elveszítették emberi mivoltukat, mások sunyivá, számítóvá váltak. Bizonyos karakterek megalomániás hajlamaikat élik a táborokat irányítva, megint mások pedig önjelölt prófétának, vagy az igazság bajnokának tekintik magukat.

Deacon St. John nem tartozik sehová: ő egy egyszerre cinikus, szarkasztikus és kiégett, mégis igazán emberi figura, saját múltbéli traumáival, a rossz döntései iránt viszont felelősséggel tartozó, öntudatos karakter. Amennyire sablonosnak éreztem még karakterét a játék megjelenése előtt, annyira megkedveltem: talán az utóbbi idők egyik legjobban megformált, legszimpatikusabb főszereplő karaktere, bőven felér a God of War Kratosához, vagy a PS4-es Spider-Manhez.

Ebben az is közrejátszik, hogy igazi veterán színész és szinkronszínész: Sam Witwer alakítja, aki Star Wars-rajongók számára legendának számít, lévén a két Force Unleashedben ő volt Starkiller, animációs filmekben és a Han Solo filmben pedig ő volt Darth Maul hangja. Színészi játéka és remek hangja Deaconnak magával ragadóan emberi és szimpatikus vonásokat kölcsönöz.

Vadregényes zombiapokalipszis

A Days Gone másik nagy erőssége Oregon vadromantikus, posztapokaliptikus világának rendkívül hangulatos és látványos, magával ragadó megjelenítése. A játék grafikája összességében ennek köszönhetően rendkívül impozáns, bár technikailag a Horizon: Zero Dawnhoz, vagy a God of Warhoz képest kicsit alulmarad. Kicsit ebben közrejátszik az is, hogy a PS4/PS4 Pro már kevés ahhoz, amit ebben a Sony exkluzív játékban a Sony Bend meg szeretett volna valósítani – és itt már meg kell említeni a bugokat is.

Ha például megállunk gyönyörködni a napsütötte, vagy hóeséses oregoni tájban, akkor az állunkat kapkodjuk, csak az nem világos, hogy a bánatban váltogatja egymást ilyen gyorsan ugyanazokon a helyszíneken a nyárias és a kőkemény téli időjárás? (Mondjuk, most, e sorok írásakor, május elején, miközben másfél hete még majdnem 30 fok volt, most meg Európa több országábán – köztünk bizonyos helyeken nálunk is – szakad a hó, azt kell, hogy mondjam, hogy lehet, hogy a készítők talán „tudtak valamit”…)

Néha azt vettem észre, hogy motorozás közben a napsütés is valahogy furcsa dolgokat művel: villámgyorsan világosodott ki, vagy húzódott el a napfény, egyértelmű, hogy ez is egyike volt a játék gyakori bugjainak.

Sajnos, még mindig gyakran „búg” a játék…

Igen, sajnos a játék 1.07-es javítása után is el kell mondani, hogy még mindig találunk elég otromba bugokat, arról nem is beszélve, hogy amikor a játék megjelenése előtt jó pár héttel a Sony Magyarországtól megkapták a marketinges nagyfőnök kedvenc magazinjai és a „digitális szendvicsembernek” tekinthető, „kiskobzos” influencerek a játékot, olyan gyalázatosan bugos állapotban volt még a program, hogy eléggé fejcsóválva tapasztaltam, hogy az egyik nagyobb magyar magazin ez alapján 9/10 körüli értékelést adott a hivatalos megjelenés előtt a játékra. Ha én az akkori 1.03-as patch előtt tesztelem a játékot, nálam a 7/10-et körüli eredményt is csak jóindulattal kapta volna meg.

No de legyünk fairek és térjünk vissza azokra a bugokra, amelyek azért még a mostani, most már tényleg erősen feljavított állapotban sem kerültek ki teljesen a játékból. Talán a legbosszantóbb az átvezetőknél tapasztalható hangelcsúszás: miközben a színészek tátognak, vagy késik, vagy túl gyorsan halljuk a szöveget. Ez annyira felháborító, hogy erre nincs bocsánat: én nem tudom, milyen idomított majmok dolgoznak a Sony quality controljánál, hogy ezt képtelenek voltak kiszűrni.

Emellett elég durva AI bugokkal is találkoztam: a rám vadászó banditák például annyira keresgéltek, hogy az sem zavarta őket, hogy a mellettük álló fertőzöttek éppen szét akarják őket marcangolni. Azért csak „akarták”, mert hiába ütötték, marták, harapták őket, nem történt velük az égvilágon semmi.

Aztán voltak a Days Gone-ban jócskán küldetésbugok is: én „csak” egy olyan buggal találkoztam, ami mellékküldetés volt, ahol az egyik karakter, akit meg kellett mentenem, először nem került elő a megjelölt környéken, aztán amikor vagy fél óra keresgélés után meghaltam, végre méltóztatott betölteni az illetőt a játék, de akkor is annyira hibásan, hogy amikor elrohant, akkor kimerevedett a levegőben – mintha kikapcsolták volna a Matrixból. Olvastam valakitől emellett egy un. „gamestopping” bugot is, ahol főküldetésnél akadt el és nála is csak a visszatöltés oldotta meg, hogy ne akadjon el örökké az egész játékban. Itt tartunk 1.07-nél…

Végül idetartozik még a framerate-probléma is: a játék sokszor gyalázatos módon beszaggat: konkrétan előfordult, hogy bizonyos helyszíneken 1-5 PFS-re esett le a framerate, nem is ritkán, amitől még egy zsé-kategóriás PC-s játékfejlesztő garázscég is elszégyellené magát, nem hogy egy exkluzív PlayStation AAA-cím fejlesztője.

Ha még mindig ennyire bugos ez a játék, képzeljétek el, akkor mi lehetett előtte, amikor a „smúzolós” gamer sajtó és a Sony által imádott youtubberek és influencerek a játék kvázi „alpha” verzióját tesztelték. Kedves Sony: ez nem quality control, ez NULLA.

Zombiapokalipszis most

Kicsit talán negatív mezsgyére kerültünk a valóban felháborító bugok kapcsán, de azért el kell ismerni, hogy a Days Gone igazán kiváló, rendkívül élvezetes és addiktív játék – nagy jóindulattal igazi „csiszolatlan gyémántnak” is tekinthetnénk. A történet magával ragadó, a főszereplő rendkívül szimpatikus és abszolút szerethető, a játék univerzuma úgyszintén.

Oregon vadregényes, horror-elemeket és bandaháborúkat egyaránt tartalmazó világa tele van véres kalandokkal, barátokkal, ellenségekkel és hidd el: ha van PS4-ed, hibái, bugjai, egyenetlensége ellenére sem akarod a világ minden kincséért sem kihagyni ezt a Sony-exkluzív, hatalmas kalandot.

-BadSector-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

---

Kiadó: Sony Interactive Entertainment

Fejlesztő: SIE Bend Studio

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés:2019 április 26