Komoly fejlődés a Gears 5 Xbox Series X változatában

Új árnyékokkal, részecskeszámmal és 120 FPS-es multiplayer képsebességgel büszkélkedhet az Xbox Series X-es Gears 5.

A The Coalition ezúttal kicsit jobban belement 2019-es játékának technikai részleteibe.

 

Az Xbox Series X év végén kerül a boltok polcaira, és az egyik legelső X-szériára optimalizált játék (ahogyan a Microsoft nevezi őket) a Gears 5 lesz. A The Coalition legutóbbi kalandja igazi mérföldkő volt a sorozat történetében, s a tekintetben is, hogy mi mindent hoztak ki az Xbox One X-ből. Most, hogy az új konzol is úton van, a stúdió részletekbe menően ismertette, hogy milyen fejlődésen is ment keresztül a játék a megjelenése óta míg a next-gen gépre ért.

 

A héten megrendezésre kerülő Inside Unreal esemény alkalmából, a fejlesztő stúdió élőben osztotta meg a játékba tervezett fejlesztéseit. Sok tekintetben ez az Xbox Series X-re feljavított változat hasonlítani fog a most is elérhető PC-s Ultra grafikájú változathoz, úgy mint a magasabb felbontású textúrákban, a fejlettebb árnyékokban és utó-effektekben, vagy a látótávolságban, mely extrém mód távolra ér majd.

 

De következzék inkább egy lista ezekről:

 

  • Magasabb textúra felbontás
  • Fejlesztett anizotrópikus szűrő
  • Magasabb felbontású volumetrikus köd-effekt
  • Magasabb minőségű depth of field (mélységélesség)
  • Extrém távolra ható látótávolság, magas kidolgozottság mellett
  • Magasabb árnyék-felbontás, javított el-és előtűnés effekt
  • Magas minőségű tükröződések
  • Javított utólagos effektek, mint a lens flare (szórt fény), bloom, fénysugarak…

 

Ezek lennének hát az Ultra PC-verzióból átemelt fejlesztések, de amik igazán érdekesek, azok a kifejezetten az Xbox Series X-hez írt javítások. A The Coalition szerint, ebben a verzióban kontakt árnyékok is helyyet kaptak, melytől az árnyékok még részletgazdagabbak és élethűbbek lesznek, azáltal, hogy pixel pontossággal rajzolják ki az árnyékokat egyenesen a fényforrástól számítva. Az SSAO fényezést lecserélik egy technológiára, melynek neve „Screen Space Global Illumination”, amely valós időben, sokkal természetesebbé teszi a helyszínek bevilágítását.

 

Ugyanígy kiemelte a stúdió azt is, hogy az Xbox Series X verzió 50%-al több részecske elemet tartalmaz majd, mint a PC Ultra verzió, és az átvezetők is 4K 60 FPS-ben futnak majd. Végül pedig, mint arra már hónapokkal korábban felhívta a csapat a figyelmet, céljuk a Gears 5 ezen változatával a 120 FPS-es multiplayer elérése volt. Ezen viszont még dolgoznak.

 

 

Ahogyan azt itt is láthatjátok, a The Coalition olyan verziót hegeszt a műhelyében, amely a mostani csúcskategóriás PC-változatokon is túltesz, ezzel demonstrálva az új konzol erejét. Akárhogy is, ha lemaradtatok volna róla, hát most felhívjuk a figyelmeteket, hogy bejelentették a Project xCloud érkezését Game Pass Ultimate-be, minden extra díj nélkül (!), mégpedig szeptembertől. Emellett jövő csütörtökön jön az Xbox Series X event!

 

Az esemény jövő csütörtök este 6-kor kezdődik, ha minden igaz.

Forrás: 3DJuegos

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu