Az idei megjelenésre hajt a Starfielddel a Microsoft?

A redmondiak stratégiájában talán szerepet játszhat a már hozzájuk tartozó Bethesda Game Studios-alkotás is, amin többek között Todd Howard dolgozik serényen…

A Starfieldet már több éve, hogy bejelentette a Bethesda. Azóta kiszivárgott pár korai kép, de kb. ennyi az egész. Erre most jön egy Xboxos bennfentes, aki Rand al Thor 19 néven fut. Ő a The Xbox Two podcast társ-műsorvezetője, kollégája pedig szintén a „zöldeknél” jártas Jez Corden, aki a Windows Centralt működteti.

Rand szerint sok, igazán megbízható embertől hallotta, hogy a Starfield 100%-ban Xbox-exkluzív lesz, így csak az Xbox Series X, Xbox Series S, PC hármas kapja meg, esetleg még mellette az Xbox One család is szert tehet a játékra. Ő még fogadást is tett erre, és ő általában nem szokott fogadni, csak akkor, ha valamiben igazán biztos… és a Starfield esetében csak Xboxos rajtot lát reálisnak. Hozzátette, hogy a Microsoft is mindent belead, hogy az idei év végi hajszában, tehát az október-decemberi időszakban a boltok polcain legyen Howard következő nagy dobása.

Szerinte a játék már többnyire el is készült, mert most a bugfixálás fázisában tart vele a Bethesda Game Studios (és ez jó: régebben már-már közmondás volt, hogy egy BGS-cím bugosan rajtol el…), és a 343 Industries – Halo Infinite páros is hasonló szituációban van éppen. Ezért szerinte hatalmas dobás lehetne az Xbox Game Passnak és az Xbox brandnek egyaránt, ha idén ősszel a Halo új epizódja mellett a Starfield számára is eldördülne a rajtpisztoly.

Ebben van ráció, és ki is fejtenénk, hogy miért: a Bethesda Game Studios nem nagyon mutat meg a játékaiból sokat, csak a megjelenéshez nagyon közel. A Fallout 4 is kb. fél évvel a bejelentés után már el is startolt. Persze, a Starfield és a The Elder Scrolls VI túl korán lett emiatt bejelentve, de játékmenetet még a Starfieldből sem láttunk.

Nos, és a Bethesda 2021-es dátummal védette le a Starfieldet…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu