Final Fantasy XVI: nem halad rosszul a fejlesztés

Meglepően előrehaladott állapotban lehet a következő fő Final Fantasy.

 

A Final Fantasy XIV hetedik tizennégy órás közvetítése során Yoshida Naoki, Saito Yosuke, illetve Taro Yoko is megfordult a kamerák előtt, nem véletlenül: bár a „tizennégyes végső fantázia” MMO-ként továbbra is hozza a profitot a Square Enixnek, a tizenötöst azért már a tizenhatosnak is követnie kellene, és arról legalább valami új részletet kellene mondani. Ezt a japán brigád meg is tette.

Yoshida, aki a Final Fantasy XVI producere, megerősítette, hogy a játék forgatókönyve már többnyire készen is van. Ez jól hangzik, de ezt még meg is tudta fejelni azzal, hogy a szinkronmunkálatok is a végső szakaszukban tartanak, és itt nem kizárólag a japán eredeti hangsávra, hanem az angolra kell gondolni. Úgyhogy a pandémia ellenére (ne feledjük, hogy az olimpiát zárt ajtók mögött rendezik meg Japánban!) ez korrekt tempónak nevezhető.

Yoshida hozzátette, hogy nem tart vissza direkt információkat csak azért, mert megteheti, hanem azt szeretné, hogy a következő bejelentés során már olyan adatokat osszon meg mindenkivel, hogy azok meggyőzzenek minket a Final Fantasy XVI megvásárlásáról. A látványvilágot nem hanyagolják el, de más, főbb elemeket is elő szeretne majd húzni a tarsolyából, hogy azzal „robbanthasson”. Amíg ő nem elégedett, addig technikailag hírzárlat is lesz.

Tervezte, hogy a Tokyo Game Show során (ez ősszel lesz) mutatna valamit a Final Fantasy XVI-ból, de úgy érzi, hogy nem tudnák időben összerakni a fejlesztők azt. Aztán van egy érdekes mondat, amit jobb pontosan idézve lefordítani: „Akarok nektek mutatni valamit, de remélem, meg tudjátok érteni. Képesek lesztek játszani [vele], amikor ez kinn lesz.” Ez nekünk úgy hangzik, mintha egy demót akar ebből a Square Enix. (A Team Ninja spin-offjával is eljátszották ezt…)

A Square Enix a Tokyo Game Show-n nem fogja meglepni a rajongókat a Final Fantasy XVI-tal, ami PlayStation 5-ön időzített exkluzivitással rendelkezik. A következő „bejelentés” nem sokkal a játék rajtja előtt lesz.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu