Hard West II: a vadnyugati szellemvonat [VIDEO]

Az Ice Cold Games játéka nyílt bétában elérhető közel egy teljes hónapon keresztül.

 

A Good Shepherd Entertainment lesz a kiadója a Hard West II-nek, ami értelemszerűen a vadnyugatra tereli a játékosokat. A játék Steam-oldala szerint főszereplőnk egy törvényen kívüli, Gin Carter, akit eléggé veszélyesnek tartanak. Meghallja, hogy a szellemvonat, tele szövetségi arannyal az ő irányába tart. Erre összekerít egy bandát (van, akinek fegyvere, másnak pedig természetfeletti képessége lesz, utóbbi egy szalont pillanatok alatt el tud hallgattatni).

Eljő az éjszaka, a banda pedig útnak ered. Irány a préri, ami az üldözöttek sikolyától és a lövésektől lesz hangos, de a vonatra feljutva kiderül, hogy nem véletlenül nevezik azt szellemvonatnak. Az éjszakából pedig valahogy megváltva kellene kijutni, és eközben magát az ördögöt kell űznünk, hogy visszavegyük tőle a lelkünket, miután elvette azt. Úgyhogy nem lesz egyszerű a feladat.

A vadnyugat népmeséi ötvöződnek egy meg nem bocsátó terület okkultista démonjaival (majdnem annyi lesz belőlük, mint a töltényekből). A sötét határvonalig el kell jutni, és többet is meg kell tudni a területünkről a havas tájaktól a határ közelében fekvő kisvárosokig. A könyörtelen világban valahogy túl kell élni, és eközben brutális döntéseket kell meghozni, és élni kell azok következményeivel. Ahogy egyre több gyilkosságot hajtunk végre, úgy aktiválhatjuk a Bravado állapotot, amivel visszatölthetjük az akciópontjainkat. A stílusos gyilokok egymáshoz fűzésével kiterjeszthetjük ezt az időtartamot. Kártyákat is találhatunk, ami a pókerhez lesz jó, de lehet a csapatnak adni fegyvereket, robbanótölteteket, vagy akár csak ételt-italt (bab, whiskey). Felelősségünk lesz természetfeletti vezetőként, és óvatosnak kell lenni, hogy kire hallgatunk, és mit is kérünk tőlük. A megfelelő döntésekkel hűségpontokat szerezhetünk, és új skilleket nyithatunk meg a hozzánk közel állókhoz, de a rossz döntések kapcsán a többiek elkötelezettsége is meginoghat. Körökre osztott harcok lesznek dinamikusan változó környezetekben, és eközben az agyunk is olyan éles marad, mint az ujjunk a ravaszon.

A stratégiai Hard West II nyílt bétája június ötödikéig tart, a teljes játék pedig valamikor idén érkezik PC-re.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu