The Lost Wild: belső nézetes túlélő horror dinoszauruszokkal [VIDEO]

Az Annapurna Interactive lesz a kiadója a Great Ape Games játékának, amit elég korán bejelentettek ahhoz képest, hogy mikorra is tervezik a The Lost Wild megjelenését.

 

A The Lost Wildot jelenleg csak PC-re tervezi az Annapurna és a Great Ape, de nem kizárt, hogy végül lesz valamilyen konzolos átirat, hiszen a játék minimum másfél évre van még a megjelenésétől. A belső nézetes túlélő horror/kaland egy immerzív, filmszerű játék lesz a kiadó szerint, miközben érzékelhetjük a természet leglenyűgözőbb vadállatainak hódolatát és az általuk okozott terrort.

A dinoszauruszok vadállatként, nem pedig szörnyként fognak viselkedni ebben a prehistorikus vadvilágban, ahol az ember mindössze a tápláléklánc közepén van. Lehajtott fejjel készüljünk fel a veszélyekre, amikbe lehetőleg nem futunk bele. Legvégső esetben elfuthatunk, vagy nem halálos fegyverekkel befenyíthetjük őket, de így egy intentzív macska-egér párbajra hasonlító játékmenetet kapunk.

A prehistorikus élővilággal tele levő, elhagyatott épületeket kell felfedeznünk, és itt hasznos tárgyakat találhatunk. Ezek segítségével túlélési esélyeink növekedhetnek, de minél mélyebbre jutunk, annál nagyobb veszélyek várnak ránk, de a sziget rejtélyét annak szívében fogjuk tudni csak megoldani. Mozogjunk lopakodva, ne legyünk a ragadozók útjában, így tereljük el figyelmüket és használjuk ki a környezet adta lehetőségeket. A felfedezett tárgyakkal több opción lehet, ha valamelyikkel összefutunk. A manőverezés mellet futhatunk, vagy lopakodhatunk.

Ne hagyjuk, hogy megérezzék félelmünket. Ideiglenesen a tűz és a nem halálos fegyverek kombinációjával el tudjuk riasztani őket, de a The Lost Wild dinoszauruszai kíváncsiak és természetükben igazodnak a cselekdeteinhez, de ha felborzoljuk kedélyeiket, vagy megijesztjük őket, meghátrálhatnak. Óvatosan nézzük meg, miképp viselkednek, mert így felül tudunk kerekedni rajtuk. A túlélésünk amúgy a vadvilág ritmusának felismerésén és a veszélyek megfelelően felkészült várásán múlik. A rádión a rejtélyes hang reményt próbál kelteni, és így talán össze tudjuk rakni a történetet, hogy mi is történt.

A The Lost Wild 2024-ben jön PC-re (Steam).

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu