Az év végére tudni fogjuk, mikor érkezik a Final Fantasy XVI!

A Square Enix tényleg a célegyenesben van a játék fejlesztésével.

 

Takai Hiroshi, a Final Fantasy XVI rendezője a Famitsunak adott interjújában azt mondta, hogy a játékot nap mint nap végigjátsszák, a még „durva” elemekkel foglalkoznak, továbbá a renderelési és teljesítménybeli hibákra is koncentrálnak, és ezután jön a bugfixálás. Jelenleg 2023 nyarára tűzték ki hivatalosan a megjelenést, de ennél konkrétabbat még nem mondott senki sem a japán cégtől.

Emiatt kapott egy kérdést Yoshida Naoki, a Final Fantasy XVI producere, akit Yoshi-P-ként is ismerhetünk. Szerinte ezzel kapcsolatban a Square Enix rövid időn belül elárulja, hogy napra pontosan mikor számítsunk a boltokban és a PlayStation Store-on a játékra. Az év vége előtt el fogják árulni a dátumot, de Yoshida kihangsúlyozta, hogy nyárnál később nem fog megjelenni, azaz jövő augusztus végére játszani fogunk a PlayStation 5-exkluzívként bejelentett JRPG-vel. A 4Gamernek, egy másik japán publikációnak elmondta, hogy a megjelenési dátum mellé egy újabb trailert is készíteni fognak, a Dengekinek pedig megerősítette, hogy demóval is terveznek.

„Mivel az elmúlt évek során annyira hozzászoktam az online játékok fejlesztési környezetéhez, kicsit meglepett, hogy milyen kellett „bearanyoznunk” a játékot [bolti változat előkészítése]. Ha figyelembe vesszük a lemezek gyártását, a világszerte történő szállítást… mindez több hónapnyi fizikai időt vesz igénybe, szóval amikor azt mondjuk, hogy a fejlesztés 95 százalékban befejeződött, egyesek azt mondhatják, hogy „nos, akkor azonnal adjátok ki”, de ez a valóság…”, mondta a Famitsunak Yoshida.

A producer az IGN-nek pedig elmagyarázta, hogy miért nem fogunk találni sok, sötétebb bőrű karaktert a játékban: „Ez egy nehéz, de nem váratlan kérdés, hiszen a szórakoztatóiparban a sokszínűség az utóbbi időben sokat vitatott témává vált. A válaszom azonban az egyéni elvárásoktól függően egyesek számára csalódást okozhat. A tervezési koncepciónk a fejlesztés legkorábbi szakaszától kezdve mindig is erősen a középkori Európát jelenítette meg, beépítve az akkoriban uralkodó történelmi, kulturális, politikai és antropológiai normákat. Amikor eldöntöttük, hogy a helyszín a legmegfelelőbb a történethez, amit el akartunk mesélni, úgy éreztük, hogy ahelyett, hogy globális méretű dolgot hoznánk létre, szükséges egyetlen földterületre korlátozni a hatókörét – egy földrajzilag és kulturálisan elszigetelt területre, egy repülőgépek, televízió vagy telefonok nélküli korban.

[A játék] soha nem lehetett olyan sokszínű, mint mondjuk a mai Föld. Végső soron úgy éreztük, hogy bár fontos volt az etnikai sokszínűség beépítése Valistheába, a túlságosan sokszínűség egy sokkal nagyobb világ egyetlen szegletében a végén a narratív határok megsértését okozhatta volna, amelyeket eredetileg magunknak állítottunk fel. A történet, amit elmesélünk, fantasy, igen, de a valóságban is gyökerezik. Végső soron egyszerűen csak azt szeretnénk, ha a hangsúly kevésbé a karaktereink külső megjelenésén, és inkább azon lenne, hogy kik ők, mint emberek. Emberek, akik összetettek és sokfélék természetük, hátterük, hitük, személyiségük és motivációik tekintetében. Olyan emberek, akiknek a történetével együtt tudunk érezni. Valistheában sokszínűség van. Sokszínűség, amely bár nem mindenre kiterjedő, de szinergiában van az általunk teremtett környezettel, és hű az inspirációkhoz, amelyekből merítünk,” válaszolta Yoshida.

A kb. 35-40 óra hosszúnak ígérkező Final Fantasy XVI nyáron érkezik PlayStation 5-re.

Forrás: Gematsu, PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu