Eddig nem ártott a PlayStation 5 keresletének az áremelés!?

A Sony most dörzsölheti a tenyerét: miközben lassan javul a készlethiány helyzete, a majdnem mindenhol megemelt árú PlayStation 5-ön kevesebbet bukik a cég, mert a magasabb ár ellenére is töretlen annak kereslete…

 

A Sony megerősítette, amit a pénzügyi elemzők már előrejeleztek: hiába lett drágább a PlayStation 5 majdnem mindenhol (leszámítva az Egyesült Államokat, mert ott mégis nagyobb verseny van a PS5 és az Xbox Series között…), ennek ellenére sem csökkent az érdeklődés és kereslet a majdnem két éve elrajtolt konzol iránt. A Sony korábban az áremelést az ingadozó pénznem-átváltásokkal és a pandémia utáni piaci helyzettel (meg az inflációval…) magyarázta.

Totoki Hiroki, a Sony pénzügyi vezetője a cég negyedéves üzleti jelentése során megerősítette, hogy „eddig az áremelés hatására nem történt visszaesés a keresletben, de figyelemmel kell követni, hogy mi történik a piacon”. Ez azt is jelentheti, hogy a Sony egyhamar nem fog árat CSÖKKENTENI, ami két évvel a konzol megjelenése után nem hangzik önzőnek. Azért ne felejtsük el, hogy Phil Spencer, az Xbox-vezér mit is mondott…

Spencer szerint ez nem a megfelelő időpont arra, hogy a cégek a gazdasági nyomás hatására árat emeljenek (pedig ez történik szinte mindenhol, és itt pusztán az élelmiszerek árára is érdemes gondolni), de azért olyan nyilatkozata is volt, hogy a Microsoft is gondolkodik az Xbox Series áremelésén. Ez hivatalosan még nem történt meg, ám Indiában mégis bekövetkezett egy áremelés. A mi esetünkben ez gyakori tud lenni, ugyanis az Európai Unió részeként a régióhoz kötötték a konzolok árát.

Így ha a PlayStation 5 Standard Edition 500 helyett 550 euró lett, akkor ez forintosítva a 200 ezres árról feltolta 225-230 ezer forint körüli értékre, ami még ingadozhat is, ha a forint értéke további zuhanást mutat fel (és ehhez elég egy állampárti komment is…). Ahol nem erős a pénznem, nem meglepő, ha az ár gyorsan feljebb megy, de azért többször is láttuk már azt, hogy mondjuk a PC-s alkatrészek, vagy akár egy iPhone is jóval drágább itt mint mondjuk Amerikában (és ebben a világrekorder, 27%-os áfa is szerepet játszik).

Ne lepődjünk meg, ha 2023-ra a Microsoft is árat emel.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu