A Microsoft szerint az amerikai alkotmányt sérti az FTC pere!

Az amerikai techcég szerint az alkotmány ötödik módosítását sérti, hogy az ottani kereskedelmi szövetségi bizottság, az FTC beperelte őket.

 

Már közel egy éve, hogy a Microsoft bejelentette, hogy 68,7 milliárd dollárért felvásárolná az Activision Blizzard Kinget, ám a tranzakciót nem zárhatja le addig a techóriás, amíg nem kap erre a hatóságoktól engedélyt. A CNBC közölte, hogy a redmondiak miképp válaszoltak az FTC ellenük indított trösztellenes perére. Egy 37 oldalas dokumentumról van szó, és a Microsoft szerint alkotmánysértést követ el a bizottság ellenük!

„A Bizottság eljárása sérti a Microsoftnak az ötödik módosítás tisztességes eljárásra vonatkozó klauzulája szerinti eljárási jogát. A közigazgatási eljárás felépítése, amelyben a Bizottság egyszerre kezdeményezi és bírálja el véglegesen a Microsoft elleni panaszt, sérti a Microsoftnak a semleges döntőbíró előtti elbíráláshoz való, az ötödik módosítás szerinti tisztességes eljáráshoz való jogát. Ezek a közigazgatási eljárások sértik a Microsoftnak a Microsoftra vonatkozó, az ötödik módosító szerinti, a semleges döntőbíró előtti elbíráláshoz való jogát, mivel a Bizottság előzetesen elbírálta a jelen kereset érdemi részét,” írja a Microsoft, ami szerint irreleváns az, hogy a Starfieldet, a Redfallt, illetve egy harmadik, meg nem nevezett játékot (Tango Gameworks?) Xbox-exkluzívvá tett, miután az övék lett a Bethesda anyavállalata, a ZeniMax Media.

A cég hozzátette, hogy a Fallout 76 (ami a pletyka szerint a januári PlayStation Plus Essential játékok egyike lesz!), vagy például a The Elder Scrolls Online multiplaftorm maradt, és úgy véli, hogy a Call of Duty is hasonló kategóriába esik, ugyanis ez egy főleg multiplayer IP, amit nagyobb közönség játszana, emiatt szó sincs arról, hogy a CoD eltűnne a PlayStationről. De van még egy gondolat, amire ki kell térni: a Microsoft reagált arra is, hogy az FTC szerint a techóriás hazudott az Európai Bizottságnak:

„Bármely olyan állítás, miszerint a Microsoftnak az Európai Bizottságnak a ZeniMaxról tett kijelentései félrevezetőek lettek volna, nem helytálló. A Microsoft kifejezetten azt mondta, hogy tiszteletben tartja a Sony meglévő kizárólagossági jogait, a jövőbeni játékcímek kizárólagosságát eseti alapon közelíti meg, és pontosan ezt tette. Az Európai Bizottság egyetért azzal, hogy nem vezették félre, és a panasz benyújtását követő napon nyilvánosan kijelentette, hogy a Microsoft nem tett semmilyen „kötelezettségvállalást” az Európai Bizottság felé, és az EB „nem támaszkodott a Microsoft által a ZeniMax játékokra vonatkozó jövőbeli forgalmazási stratégiával kapcsolatban tett kijelentésekre.” Ehelyett az Európai Bizottság „feltétel nélkül jóváhagyta az ügyletet, mivel arra a következtetésre jutott, hogy az ügylet nem vet fel versenyjogi aggályokat.”,” írta a Microsoft.

A végére még egy beszólás a Sony-nak: „Lehet, hogy a Sony inkább a drágább játékeladásokból származó bevételeit szeretné megvédeni, de a trösztellenes törvények nem arra szolgálnak, hogy az erőfölényben lévő piaci szereplőt és az általa preferált üzleti modellt elszigeteljék a versenytől.” Ezt már nem kellett volna.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu