A Microsoft meghátrált: mégsem alkotmányellenes az FTC ellenük indított pere

Az amerikai kereskedelmi szövettségi bizottságot korábban az Egyesült Államok alkotmányát megsértőnek nevezte a Microsoft, miután az FTC trösztellenes pert indított a techóirás ellen, mivel az fel akarja vásárolni az Activision Blizzard Kinget.

 

Két hete így reagált a Microsoft az FTC lépésére: „„A Bizottság eljárása sérti a Microsoftnak az ötödik módosítás tisztességes eljárásra vonatkozó klauzulája szerinti eljárási jogát. A közigazgatási eljárás felépítése, amelyben a Bizottság egyszerre kezdeményezi és bírálja el véglegesen a Microsoft elleni panaszt, sérti a Microsoftnak a semleges döntőbíró előtti elbíráláshoz való, az ötödik módosítás szerinti tisztességes eljáráshoz való jogát. Ezek a közigazgatási eljárások sértik a Microsoftnak a Microsoftra vonatkozó, az ötödik módosító szerinti, a semleges döntőbíró előtti elbíráláshoz való jogát, mivel a Bizottság előzetesen elbírálta a jelen kereset érdemi részét.”

Azóta lezavartuk a karácsonyt és a szilvesztert, és átestünk 2023 küszöbén. A Microsoft is felébredt az ünnepi álmából, ugyanis az FTC-nek szánt hivatalos reakciójukat módosították. Eltávolították belőle az alkotmányellenességre vonatkozó gondolatukat, és David Cuddy, a cég szóvivője az Axiosnak elmagyarázta, hogy végül miért döntöttek a válaszuk módosításáról:

„Az FTC-nek fontos feladata a verseny és a fogyasztók védelme, és gyorsan frissítettük válaszunkat, hogy elhagyjuk az alkotmányra vonatkozó nyelvezetet. Kezdetben minden lehetséges érvet belsőleg tettünk le az asztalra, és ezeket a védekezéseket még a beadvány benyújtása előtt törölnünk kellett volna. Nagyra értékeltük az ezekkel a védekezésekkel kapcsolatos visszajelzéseket, és közvetlenül felvesszük a kapcsolatot azokkal, akik aggályaikat fejezték ki, hogy álláspontunkat egyértelművé tegyük,” írta Cuddy.

Az egész csak dumának, maszlagnak tűnik. A Microsoft most megpróbál visszavenni az arcából, mert úgy tűnik, hogy a keménykedéssel (és eközben a Sony felé történő folyamatos beszólogatással…) nem ér el semmit sem, és nemrég írtunk arról, hogy valószínűleg bekövetkezhet, hogy a MS lezárhatja a 68,7 milliárd dolláros tranzakciót az Activision Blizzard Kingért, ám ehhez további engedményeket kell tennie.

Kicsit sem gyanús.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu