Hivatalosan is befejeződött a Windows 7, 8 és 8.1 támogatása!

A Microsoft most már csak a két számjegyű operációs rendszerit támogatja. Aki az egy számjegyű platformokon maradt, több frissítésre már ne számítson.

 

A Microsoft oldalán  olvashatjuk, hogy a kiterjesztett biztonsági frissítések harmadik éve is befejeződött, így a Windows 7, a Windows 8 és a Windows 8.1 több frissítést nem kap. Akármilyen biztonsági hiba bukkan fel, az már nem kap hivatalos javítást. A legújabb Steames felmérés szerint már nem sokan használják ezt a két/három operációs rendszert, ugyanis a játékosok között az arányuk mindössze 2,18%. A szerkesztőségünk egyik tagja ezen maradt azzal a felkiáltással, hogy „régi a PC, akkor meg már marad így”.

A Windows 7 hagyományos támogatása 2020. január 14-én fejeződött be, és onnantól csak a kritikus biztonsági frissítéseket adta ki hozzá a Microsoft. A redmondi tech cég azt javasolja, hogy „Ha az eszközök nem felelnek meg a Windows aktuálisabb kiadásának futtatásához szükséges műszaki követelményeknek, javasoljuk, hogy cserélje le az eszközt egy olyanra, amely támogatja a Windows 11-et.” Aha. És azt finanszírozni ki fogja, kedves Microsoft? Aki nem videojátékokra (modernebbekre!) használja a PC-jét, nincs egyedül, ugyanis a Statcounter szerint 2022 végén a Windows operációs rendszerű PC-k között a Windows 7 aránya 11,2% volt, 2,6%-os aránnyal bírt a Windows 8.1, illetve 0,66%-ot ért el a Windows 8. (És megemlítjük a Windows XP-t is: annak aránya 0,49%. Bele sem merünk gondolni, hogy miképp jött össze ANNAK az aránya!)

Úgyhogy innentől a Windows 10 alatti gépek használói óvatosan böngésszenek az interneten, és aki nem tud/nem akar erre frissíteni, érdemes lehet Linuxra váltani. Az viszont mindenféleképpen érdekes, hogy a Windows 8 aránya mennyire alacsony lett, és hogy mennyire magas maradt a 7 százaléka. Ez is kimutatja, hogy a Windows Vista után mekkora siker is volt a „hetes”, ami nem tolt a képünkbe a Start menüben reklámot, és nem volt szokatlan Metro UI-s kezelőfelülete, ami végül a 8.1-es megjelenéséhez vezetett.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu