Ez az kilenc dolog lehet benne a Halálos iramban utolsó két részében

MOZI HÍREK – Tavasszal láthatjuk a Halálos iramban saga tizedik részét, amely a jövőre mozikba kerülő folytatásával együtt a több mint húsz éven átívelő sorozat befejezése lesz.

Mivel a történetről még mindig semmi hír, összegyűjtöttük a legvalószínűbb motívumokat, amik a finálét jellemezhetik.

 

* Nagy durranással lesz vége. *

A széria mindene egyes epizódja emelte a téteket: a Halálos iramban 2001-ben még szerény film volt az utcai gyorsulási versenyek világáról, aztán epizódról epizódra nőtt a költségvetés, nagyobbak lettek az akciók, egyre bővült a csapat és a hősök bejárták az egész földgolyót. Ezek után joggal várható, hogy a befejezés elképesztő akcióorgia lesz, ezért kerül a két film 340 millió dollárba.
* Sok lesz a flashback. *

Egy ekkora eposznak úgy kell véget érnie, hogy felidéződik a múlt, elvarródnak a még fityegő szálak, minden a helyére kerül. Valószínűleg kerek történetet kapunk sok visszapillantásssal.
* Leszámolnak a szívós főgonosszal. *

Charlize Theron alakította Cipher eddig jól bírta a strapát, két epizódban is igyekezett keresztbe tenni a hősöknek. Most eljöhet az ideje, hogy elnyerje méltó büntetését. Ennek az sem mond ellent, hogy Cipher számára spinoffot terveznek, azaz külön filmet kap. Simán meg lehet oldani úgy, hogy a Halálos iramban 10 végén rajtaveszt, a spinoff pedig az eredettörténetét meséli el.
* Johnson nem tér vissza, Statham igen. *

Dwayne Johnson masszív karaktere most is távol marad, mert az egykori pankrátor összeveszett Vin Diesellel, Jason Statham azonban nem hiányozhat, bár azt nem tudni, a karaktere fejlődik-e valamerre az új részben.

* Jacob Toretto csatlakozik a családhoz. *

John Cena expankrátor által alakított Jacob Toretto végképp megjavul, és teljes értékű családtag lesz.

* Itt is lehet Végjáték *

Bár a Halálos iramban hősei egészen más galaxisban laknak, mint a Marvel Univerzum tagjai, a 11. részben valószínűleg sor kerül egy olyan leszámolásra, mint a Bosszúállók utolsó részében: mindenki csatába indul, aki számít.

* Könnyes búcsú: Paul Walker visszatér *

Halálos iramban elképzelhetetlen a 2013-ban autóbalesetben elhunyt Walker nélkül, akit a hetedik részben egyszer már „föltámasztottak” számítógépes animáció segítségével. Valószínűleg most is meg fog jelenni legalább rövid időre.

* Mindenki nyugdíjba megy, de jön az új generáció *

Dom és csapata még utoljára megmenti a világot, aztán visszavonulnak, de számítani lehet arra, hogy fiaik-lányaik folytatják a családi hagyományt, ahogyan történt már erre néhány utalás. Vagyis jön egy újabb franchise.

* Nagy családi barbecue lesz az utolsó jelenet *

Erre bárki mérget vehet, mert a szériában a kezdetektől az összenépi barbecue a családi boldogság metaforája. A hősök összegyűlnek Dom asztalánál, nagyon szeretik egymást, esznek-isznak, poénkodnak, végül a családfő ünnepélyes beszédet mond az egymáshoz tartozás fontosságáról. Ennél szebben nem is lehetne befejezni egy ekkora sorozatot.

(Fast X – hazai bemutató: 2023. május 18.)

Forrás: UIP Dunafilm

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu