Halo-hírek: újabb fejes hagyta ott a Microsoftot; Joseph Staten meglepő helyre igazolt!

A legfrissebb távozó, Frank O’Connor 2004 óta dolgozott a Halo franchise-on.

 

 

A Microsoft szóvivője megerősítette, hogy a Halo franchise igazgatója, Frank O’Connor elhagyta a Microsoftot. „Köszönjük Franknek a Halo franchise-hoz való számos hozzájárulását, és minden jót kívánunk neki a továbbiakban” – nyilatkozták. O’Connor távozásáról először a Windows Central számolt be a hétvégén. Észrevették ugyanis, hogy frissítette LinkedIn-jét, ami azt mutatta, hogy elhagyja a Microsoftot, és egy meg nem nevezett cégnél kap új feladatot.

O’Connor 2004-ben kezdett el dolgozni a Bungie-nál, ahol ő írta a „Bungie Weekly Update”-et, a még mindig futó Destiny-közlemény, a „This Week at Bungie” elődjét.

O’Connor 2008-ban, a Halo 3 megjelenése után távozott a cégtől a Microsofthoz. Itt a franchise kreatív igazgatójának vezető szerepét töltötte be, felügyelve a 343 Industries-t, valamint más stúdiókat, amelyek különböző multimédiás projekteken dolgoztak a környezetben. O’Connor a kétes sikerű TV-sorozat vezető producere is volt.

Frank O’Connor a legutóbbi azon vezető fejlesztők sorában, akik elhagyták a Microsoftot és a 343-at. Alig két héttel ezelőtt a Halo kreatív vezetője és a Bungie munkatársa, Joseph Staten kilenc évnyi munkaviszony után hagyta el a redmondi céget.

Szintén friss hír, hogy Statent, a Halo: Infinite egykori kreatív igazgatóját, az űrbeli akció-lövöldözős sorozat egyik atyját, a Netflix szerződtette.

Méghozzá úgy tűnik, azért, hogy egy nagy költségvetésű videójátékon dolgozzon! Staten ezt egy Twitteren közzétett üzenetben jelentette be, láthatóan igencsak lelkesen.

A 343 alapítója, Bonnie Ross szeptemberben távozott a fejlesztő vezetői posztjáról. Még 2022-ben az Infinite vezető többjátékos tervezője, vezető narratív tervezője és többjátékos kreatív igazgatója is lelépett, mások mellett.

Emellett a játék kreatív és projektigazgatói is elhagyták a 343-at az Infinite fejlesztése alatt. Mindez a beszámolók szerint már azelőtt is hatalmas csapást mért a projektre, hogy a játék a 2020-as, rosszul fogadott első bemutatót követően még egy évvel későbbre csúszott volna. Ami még rosszabb, úgy tűnik, hogy a 343-nál dolgozó fizetett és szerződéses fejlesztők jelentős része bekerült a Microsoft által januárban elbocsátott 10 000 alkalmazott hullámába.

Forrás: Windows Central, Twitter

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu