Már az FTC is meghajol a Microsoftnak

Az amerikai szövetségi keresedelmi bizottság, az FTC is szüneteltetné azt, ahogy ellenzi a Microsoft terjeszkedését; inkább ők is hajlandóak lennének áttárgyalni, hogy miképp lenne biztonságban a játékipar az Activision Blizzard King felvásárlása után.

 

A Bloomberg írt arról a témában jártas forrásaira hivatkozva, hogy az FTC fontolgatja a bírósági eljárás szüneteltetését a Microsoft ellen (ez aztán meg is történt), hogy megállapodás születhessen. Ha az FTC visszavonja a keresetét, akkor a két félnek lehetősége lesz tárgyalóasztalhoz ülnie, de ehhez az is kell, hogy a Microsoft és az Activision Blizzard King erre rá tudja venni az FTC embereit, és akár napokon belül jöhet is a bejelentés a hatóságtól, hogy visszavonja a keresetét.

A minap írtunk arról, hogy a Microsoft és az Activision Blizzard eltolta a megállapodási határidőt július 18-áról október 18-ára, de augusztus 29-e után 3 helyett 3,5 milliárd, szeptember 15-e után pedig 4 milliárd dollárt kell „szakítási költségként” fizetnie, ha nem jön össze a felvásárlás. Ezt az időt pont arra szánják, hogy az FTC-t, illetve az Egyesült Királyság verseny- és piacfelügyeleti hatóságát, a CMA-t meg tudják győzni a felvásárlásról. A CMA nemrég szintén több időt kért arra, hogy a vizsgálatát megfelelően le tudja zárni, és ők is augusztus 29-ét adták meg legkésőbbi határidőnek. Ebben a plusz időben (ami alatt ők sem cibálják a redmondiakat a bíróságra) a Microsoft esetleg le is tudja kenyerezni a felügyelőket. (Erre mondhatnánk gúnyosan, hogy van az a pénz.)

Talán pont úgy, hogy az Egyesült Királyságban a felhős üzleti ágazatukat lepasszolják egy külsős cégnek. Kérdéses, hogy az Egyesült Államokban milyen vállalást kell még tennie a Microsoftnak, hogy az FTC is beleegyezzen a 68,7 milliárd dolláros tranzakcióba. De egyszer ez az egész le fog zárulni ilyen-olyan módon. Nem véletlenül van ennyire gyakran szó a felvásárlásról, ugyanis a ZeniMax Media ehhez képest aprópénzért lett a Microsofté, és a Call of Duty kiadójával a játékipar legnagyobb bővülését ejtenék meg Phil Spencerék.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu