Half-Life-bejelentésre készül a Gamescomon a Valve? Kizárt!

Csak azért sem említjük nevén azt a játékot, ami először az eszünkbe jutott, hiszen azóta eltelt már tizenöt év, és a Gabe Newell vezette cégről mindig arra gondolunk, hogy számukra egy bizonyos szám nem éppen kellemes.

 

A Redditen az ItzDarko42 nevű felhasználó azt írta, hogy a Gamescom hivatalos mellékapplikációja szerint az idei európai E3-on a Valve is a kiállítók között lesz. Bár ez önmagában nem mond semmit sem, a kapcsolódó tagek között felbukkan a Half-Life is, ami kapcsán úgy gondolhatjuk, hogy valamilyen formában a franchise is képviseltetni fogja magát. Ezek az információk a lent látható két képen is megtekinthetőek.

Sajnos feleslegesen izgulunk, hogy miről lehet szó, ugyanis a felhasználó azóta frissítette a posztját, és kiemelte, hogy a kérdéses Gamescom-app már nincsen ott a Google Play-en. Ő még tavaly töltötte azt le, és mindössze kíváncsiságból nézett rá. Nem vette észre, hogy az app már nem rendelkezik friss információkkal, ugyanis olyan dolgokra bukkant, hogy az Activision Blizzard a Diablo IV-et említette meg, és az ugyebár júniusban már megjelent, és az élő szolgáltatásos (live service) támogatáshoz nincs szükségük arra, hogy ott legyenek, de még megemlítette a Starfieldet, ami viszont a Gamescom után fog csak elrajtolni…

De tényleg joggal hihetjük, hogy nem történik semmi, mert a Half-Life 2: Episode 2 a The Orange Box része volt 2007 őszén a Portallal és a Team Fortress 2-vel, és azóta nem jelent meg sem a harmadik epizód, sem a Half-Life 3, ám helyette 2020 tavaszán a Valve kiadta a Half-Life: Alyx-ot, de ez egy VR-exkluzív játék. A pletykák szerint készül belőle egy PlayStation VR2-verzió, és ezt akár épp az idei Gamescomon be is jelenthetik (a rendezvény augusztus 23-ától 27-éig fog tartani).

Szóval az egész végül egy hoax lett, és mivel rengeteg idő telt el a Half-Life 2: Episode 2 óta, nem bizakodunk már semmiben sem. Így nehéz csalódni a Valve-ban.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu