Több japán fejlesztésű játékkal is bővít az Xbox Game Pass

Az egyikük egy kollekció, ami napokon belül elérhetővé válik a szolgáltatáson, a másik egy új cím, ami az első naptól kezdve ott lesz a Game Passon, a harmadik, már megjelent játék pedig még nem kapott konkrét dátumot.

 

A Microsoft közölte, hogy az első japán frissítés a három közül a Phoenix Wright: Ace Attorney Trilogy-ra vonatkozik. A kollekció értelemszerűen három játékot tartalmaz, és szeptember 26-ától válik elérhetővé konzolon és PC-n. A trilógia amúgy az iOS, Android, 3DS hármasra megjelent játékok gyűjteménye, amely viszonylag régen megjelent, hiszen 2019. április 9-én jött ki PlayStation 4-re, Xbox One-ra, Nintendo Switchre, illetve PC-re (Steam). A Game Passos megjelenéssel a Microsoft Store-on is elérhetővé válik a Capcom produktuma.

A második japán játék a Like a Dragon Gaiden: The Man Who Erased His Name, rövidebb nevén a Yakuza 7 Gaiden lesz. Ezzel kapcsolatban a SEGA és a Ryu Ga Gotoku Studio közölte, hogy Kiryu Kazuma története a megjelenés napjától kezdve ott lesz az Xbox Game Passon konzolon és PC-n egyaránt, így november 9-étől az előfizetők hozzáférhetnek majd. Ekkor fog ugyanis megjelenni PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re (Steam), Microsoft Store, Denuvo), PlayStation 4-re, illetve Xbox One-ra.

Végezetül a harmadik játék a Like a Dragon: Ishin! lesz, ami közel egy évtizedig csak Japánban volt elérhető, ugyanis a Yakuza/Ryu Ga Gotoku spin-off a japán Meiji-restauráció (a XIX. század dereka) során játszódott, és a SEGA úgy volt vele, hogy nem nagyon lenne értelme lokalizálni. Nos, ezt azóta a japán cég átgondolta, sőt, a játék már február 21-e óta elérhető PlayStation 5-re, Xbox Series-re, PC-re (Steam, Denuvo), PlayStation 4-re, és Xbox One-ra. Itt nem tudjuk elmondani, hogy mikor jön a redmondiak előfizetéses szolgáltatására, ugyanis csak annyi a hivatalos, hogy 2023-ban.

Úgyhogy lesz néhány izgalmas játék, ami miatt érdemes lesz ellenőrizni, hogy mit érhetünk el a Game Passon. A Sony eközben mit hoz össze a PlayStation Plusszal? Egy áremelést, és más semmit…

Forrás: Gematsu, Gematsu

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu