Capcom: elutasítanák a Microsoft közeledését, drágítanák a játékaik árát

A japán cég elnöke szerint áremelés nélkül nem tudnak lépést tartani a növekvő fejlesztési költségekkel.

 

Tsujimoto Haruhiro, a Capcom elnöke és operatív igazgatója is mikrofonra lett kapva a Tokyo Game Show-n (ugyanígy járt a Dragon’s Dogma II rendezője és producere is, erről a nap során már beszámoltunk), és a Bloombergnek azt nyilatkozta, hogy ha a Capcomnak a Microsoft felvásárlási ajánlatot tenne, ő elutasítaná, mert szerinte az jobb lenne, ha egyenrangú partnerek lennének. Arról is beszélt, hogy ők maguk sem szeretnének felvásárlásokat végrehajtani. Ez gyakori téma a játékiparban, és régebben a Capcom is célpont volt, de a japán cég organikus, természeti növekedést preferálja. Fontos edzeni és tanítani a cégen belüli emberi erőforrásokat a növekedési stratégia teljesítése céljából. Úgy véli, hogy a külső partnereket is bevethetik, de felvásárlásokat nem tervez.

Az egyik cél a Capcom számára az, hogy a kiadó AAA játékait okostelefonokra elhozzák. (Ezt tanúsítja, hogy a Resident Evil: Village, illetve a Resident Evil 4 Remake is az iPhone-okra, iPadekre tart, ha abban minimum M1-es chip van.) A japán cégnek hosszú ideig a PC volt a fő platform, és jelenleg 230 országban és régióban értékesítenek erre. Bár továbbra is a PC az elsődleges platformjuk, azt reméli, hogy a 100 milliós eladási célt úgy valósíthatja meg, hogy a mobilokon (Android, iOS) is kiadják az AAA játékaikat.

Tsujimoto egy másik interjúban, a Nikkeinek nyilatkozva kifejezte, hogy a japán fejlesztők költségei is emelkednek, és szerinte itt lenne az idő az áremelésnek. Hozzá kell tennünk, hogy a Capcom eddig nem lépte meg azt, amit a SEGA és a Square Enix már igen, ugyanis a cég továbbra is 60 dolláros (~24 ezer forintos) áron értékesíti terméket, de nem kizárt, hogy a Dragon’s Dogma II már 70-ért (azaz kb. 28 ezer forintért) kelleti majd magát.

Csak idő kérdése volt, hogy mikor kezdik ők is belengetni az áremelést.

Forás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu