TESZT – Az Xbox Game Passon nagyot bukó játék egyszerűbb a többi XCOM-klónnál, de ezt leszámítva szinte semmit sem lehet felhozni róla, ami emlékezetessé tenné a Harebrained Schemes játékát. Ebből adódóan pedig a könnyebb, egyszerűbb stratégiák alkalmazása nem elegendő a sikerhez, és ezt is bizonyítja, hogy még a Game Pass-előfizetők sem érdeklődnek iránta (biztos azért van csak erről a játékról szó itt…).

 

Toborozz egy csapatot, amely egyedi képességekkel és felejthetetlen személyiségekkel rendelkezik, és üldözd a Száműzött Udvart a világ végére a valós idejű beszivárgás, a körökre osztott taktikai harc és a karaktervezérelt, kalandokkal és intrikákkal teli történet keverékében.

 

 

1930-as évek

 

Nahát, fasiszták ellen küzd a banda (errefelé is tehetnének egy kitérőt) több környezetben, de a dokkon innen, dzsungelen túl másvilági, vagy legalábbis természetfeletti lények ellen is küzdeni kell a későbbiekben. Az XCOM-féle alapoktól viszont van egy kisebb eltérés is, ugyanis a harcok előtt valós időben képesek vagyunk a három ügynökünkkel körüljárni a terepet. Ezzel a műfajban tapasztalatlanabb közönséget meg tudja a TLL szólítani (majd a végén le lesz írva teljesen, mint mindig), és ez kedvező a tervezésben, ám a harcra váltva átalakul körökre osztott rendszerűre. A behatolás, felderítés ötlete nem rossz, a mesterséges intelligencia viszont már igen, ugyanis szinte minden második alkalommal az történik, hogy ha felfedeznek minket, összecsoportosul a másik csapat, és így túlzottan könnyen meg lehet szabadulni tőlük, ugyanis a stressz is hatással lesz rájuk. Is.

Ha betelik a pohár, az érintett karakter kevesebb dolgot tud elvégezni, és nagyobb eséllyel ki lehet iktatni őket egy kivégző mozdulattal. Az ötlet nem rossz, de gyakran egyszerűbb cafatokra lőni a másikat. A karaktereinknek (Lámpagyújtóknak…?) saját képességeik vannak, és a küldetés megkezdése előtt ki lehet válogatni, hogy ki illik jobban a terepre, de szinte biztos, hogy lesz egy bevált trió, és azzal fog lemenni a játék jelentős része… Stílusuk abszolút ponyvaregénybe illő, ez pedig sokak tetszését elnyerheti. Aki tank karaktert szeretne, ne keressen tovább, mert Fedir, a maffia egyik embere beront a népbe és üti-vágja azt. Ennél tovább is lehet gondolkodni például az elmekontrollálásra képes bérgyilkossal (hogy Celestine ezt hogyan valósította meg, és miért csak ilyen munkássága van, kissé érthetetlen), de természetesen távolabbról le is lehet lőni a nemnácidenáci ellenfeleinket, ugyanis ilyen karakter is van a brigádban. Mint minden XCOM-klónnál, itt is ugyanaz a cél: ki kell találni, hogy számunkra mi is a megfelelő egyensúly az okozott és a bekapott sebzés között, mert bár a mesterséges intelligenciára nem lehet azt mondani, hogy jó, Rambo módjára sem nagyon lehet játszani, mert a túlerő itt is érvényes kifejezés a játékos csapata ellen, szóval óvatosan.

 

 

„Liga”

 

De nem csak a mi csapatunkból áll a TLL világa. Más csoportok is lesznek (némelyikük még az összeesküvés-elméletekbe is behajol az ősi Egyiptom erejével), és ők is keresni fogják a világon elszórt tárgyakat. Ahogy haladunk előre, úgy az ő órájuk is ketyeg, és lehetőség lesz az adott bandát egy viszonylag nehezebb misszió után lesöpörni a történelemkönyvekbe. Ehhez viszont karaktereink fejlesztése nem lesz egyszerű, ahhoz pedig kelleni fognak a felszerelések a buffokhoz, a képességpontok a karakterünk képességeinek fejlesztéséhez, vagy a megvásárolt fegyverek. Ebből adódóan pedig balanszolni kell azt is, hogy mikor mi tűnik a megfelelő lépésnek (erőforrások utáni kutakodás, toborzás, vagy harc).

Nem egyszer az a helyzet, hogy az eleinte semmit nem érő karakterből valami brutális gyilkológép válik (főleg a mesterlövész ilyen), és mégis úgy érződik, hogy ettől függetlenül is lemaradásban vagyunk, mert valami mindig történik, így a Harebrained Schemes terméke nem hagyja a játékost „leülni”; pláne akkor nem, amikor egyre több ideig tart, mire egy megsérült csapattagunk felépül, viszont ez a játék eleme akar lenni: egyszer mégis megtörik a jég, és valahogy sikerrel járunk. Nem kell egyik frakcióra sem ráállni, hanem ki kell tartani, hogy kellően erős csapat legyen, majd eljön a leszámolás ideje is, ha figyelemmel tartjuk a toborzás elemét is, hogy mindig legyen egy tartalékos, aki képes lesz sikeresen harcolni. Csakhogy a háttértörténetük nem biztos, hogy érdekfeszítő lesz (az előadás módja pedig felettébb pocsék).

 

 

Para, dox

 

A Paradox Interactive talán azért fürdött be a The Lamplighters League-gel, mert hiába a stratégia és a tervezés, szinte állandóan csak a nyers erő számított a küzdelmekben, és emiatt rövid idő alatt elfárad a koncepció. Hiába a felrobbantható hordó, hiába a sokkoló hatást keltő, a játék túlzottan egyszerű maradt, és ebből fakadóan nem nagyon nevezhető maradandó alkotásnak. Ebből fakadóan egy hatfelesnél több nem nagyon jár neki, ugyanis el lehet vele játszadozni, de inkább nevezhető felesleges időpazarlásnak. Ne lepődjünk meg, ha majd csendben eltűnik a Game Passról is.

-V-

---

Kiadó: Paradox Interactive

Fejlesztő: Harebrained Schemes

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2023. október 3.