Take-Two: a Grand Theft Auto VI védett lesz a sztrájkoktól!

Strauss Zelnick, a Take-Two vezérigazgatója eközben a mesterséges intelligenciát is dicsérte.

 

A VGC írt arról, hogy mit is mondott Zelnick két eltérő helyen is. A kiadó arra utalt, hogy a Grand Theft Auto VI nem lesz érintett a SAG-AFTRA-sztrájkban. Ebben a szakszervezetben vannak az amerikai színészek, akik 98,32%-os arányban szavaztak a sztrájk engedélyezése mellett az interaktív médiára vonatkozó megállapodással kapcsolatban, amely a tagok videojátékokkal kapcsolatos munkájára vonatkozik. Bár ez nem jelent automatikusan sztrájkot, ha a SAG-AFTRA tagjai nem kapnak megfelelő feltételeket, azonnal tüntetésbe kezdhetnek. A szervezet már egy éve tárgyal a Take-Two, az Epic Games, az Electronic Arts, illetve az Activision érintett embereivel.

A szakszervezet szerint az eddigi tárgyalások kudarcot vallottak, és az elfogadhatatlan feltételek miatt „néhány, a tagjaik számára legkritikusabb kérdésben, beleértve az inflációval lépést tartó béreket, a mesterséges intelligencia kizsákmányoló felhasználásával szembeni védelmet és az alapvető biztonsági óvintézkedéseket” nem kapják meg szerintük. Ennek ellenére a Take-Two üzleti eredményeinek közlése során Zelnick felettébb optimista volt, és szerinte a cég teljesen védett, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményekhez.

„A tárgyalások várhatóan a jövő héten folytatódnak. Optimisták vagyunk, nagyra értékeljük minden tehetségünket, nagyra értékeljük a kiváló munkaügyi kapcsolatokat, és várakozással tekintünk egy olyan megállapodás elé, amely mindenkit jól szolgál. Mindig is ez volt a megközelítésem. Pályafutásom során minden létező szórakoztatóiparban részt vettem munkaügyi tárgyalásokon, és mindig jó volt az eredmény. Abban az esetben, ha mégsem jönne össze, akkor is teljes mértékben védve vagyunk,” mondta Zelnick.

Az Inverse pedig arról számolt be, hogy Zelnick jelen volt a Paley International Council Summiton, és itt elismerően nyilatkozott a mesterséges intelligenciáról, ugyanis a generatív MI az interakciókat és a nem játszható karaktereket (NPC-ket) javíthatja, és eközben úgy véli, hogy a szkriptelt NPC-k „általában véve nem nagyon érdekesek”. „Mindenki ezen dolgozik. Te egy játszható karakter vagy, aki interakcióba lép a nem játszható karakterrel. Ez az interakció jelenleg szkriptelt. És a nem játszható karakterek általában nem túl érdekesek. Elképzelhető, hogy az összes NPC igazán érdekessé és szórakoztatóvá válik,” mondta Zelnick.

Persze arról nem beszélt, hogy a decemberben trailert kapó Grand Theft Auto VI-ban ehhez folyamodnak-e, de a pénzéhes kiadót látva nagy erre a valószínűség.

Forrás: VGC, VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu