Ríviai Geralt hangja szerint az MI-vel alkotott hangok mögött is veszély rejlik!

Doug Cockle úgy gondolja, hogy nem maga a mesterséges intelligencia a probléma, hanem az, ahogy egyesek használják.

 

Ha játszottuk a három The Witcher bármelyikét, akkor Geralt hangja biztosan ismerős lesz. Geralt hangját Doug Cockle kölcsönözte (és milyen jól!), és most ő az IGN-nek adott interjújában kijelentette, hogy elkerülhetetlen a mesterséges intelligencia használata (ami önmagában még nem is rossz), de ha a szinkronszínészek nem teszik meg a kellő lépéseket, hogy kezeljék, miképp használják a hangukat, abban hatalmas veszély lehet.

„A mesterséges intelligencia [terjeszkedése] nem állítható meg, és a fejlesztők használni fogják. Nem vagyunk 100%-ig biztosak abban, hogy ez pontosan mit jelent. Már most is különböző módokon is használják: kitöltik a hátteret, az NPC-knek hangokat adnak, és hasonló dolgokat, ami azért sajnálatos, mert ezek a hangok valamikor mind emberi lények voltak, és a hangok mind emberekről vannak modellezve. Tehát fogták valakinek a hangját, betették az adatbázisukba, digitalizálták, és olyan dolgok kimondására használják, amit az illető soha nem mondott. Ebben van valami etikátlan, és ezért sok vita folyik,” mondta Cockle.

Őt egy MI-s cég pár éve megkérdezte arról, hogy használhatnák-e a Geralt-féle hangját, de ő nemet mondott. Nem azért tett így, mert alapból ellenzi a mesterséges intelligenciát, hanem mert „az emberek lemásolják a hangjaikat”. Nem kapnak anyagi kompenzációt és nem tudnak rendelkezni az ilyen tartalmak felett. Ez egyre nagyobb probléma lehet a főszereplőket megszólaltató szinkronszínészeknek. „Itt válik veszélyessé a mesterséges intelligencia: félrevezető hírek, álhírek, hamis vélemények. Ezt látjuk most a politikusoknál. Emberek tesznek közzé dolgokat. Tehát nem a mesterséges intelligencia a probléma, hanem a mesterséges intelligenciát használó emberek,” tette hozzá Cockle.

Való igaz, hogy a visszaélésekben rejlik a legnagyobb veszély, és a mesterséges intelligenciának emiatt is van két oldala. A jó és ártalmatlan felhasználással szemben a káros, rossz célú alkalmazás áll…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu