Agent: a Rockstar Games elfeledett játéka

Másfél évtized alatt jelentősen kifordult magából a világ, és miközben a Grand Theft Auto VI-ot várja a közönség, van egy olyan projekt a cégtől, amit anno nagy várakozás vett körül, és végül sosem jutott el a célvonalig.

 

Bár hivatalosan a Rockstar sosem törölte az Agentet, azt már 2009-ben bemutatta az E3-on, akkor még PlayStation 3-exkluzívként. Az 1970-es évek hidegháborújában játszódott volna ügynökökkel, politikai gyilkosságokkal. Először csak egy logó és sok ígéret érkezett a Rockstartól, ami néhány hónappal később, szeptemberben azt mondta, hogy valamikor 2010-ben már a megjelenésére is számíthatunk. Akkoriban olyan ígéret is volt Ben Federtől (ő ekkoriban a Take-Two Interactive, a Rockstar anyavállalatának elnöke volt), hogy forradalmi lesz az Agent, mert úgy élhetjük meg a játékot, ahogy eddig erre nem volt példa, mert friss lesz, illetve a határokat feszegeti.

A Rockstar viszont nem sokat mutatott meg a játékról. Annyit mondott, hogy valami hihetetlen lesz, aztán türelmet kért, ugyanis 2009 hátralevő részében nem akartak többet beszélni az Agentről. A közönség elkezdett aggódni, és szerintük cégen belül törölték már, mire a fejlesztők ennek ellenkezőjét állították. A csend után nem volt meglepő, hogy a 2010-es megjelenési időszakot nem tudták tartani, és az Agent elnevezésére, logójára vonatkozó szabadalmat a Rockstar folyamatosan frissítgette (2011, 2013-2016 között évente). Ezek után csak annyi volt tőlük a duma, hogy készül a játék és nincs új mondanivaló.

2011-ben Leigh Donoghue, a környezetért felelős művész megosztott pár képet az Agent korai állapotáról. 2015-ben Darren Charles az Imgurra tett fel pár képet (mert nem volt benne biztos, hogy a Rockstar valaha is kiadja a játékot; igaza lett), de ezek gyorsan eltűntek. Aztán a Bully 2 Info nevű Twitter-fiók koncepciós képeket közölt a játékról, ami a 2022-es Rockstar-hack során további képeken mutatta meg magát (a Grand Theft Auto VI-tal egyetemben), de a környezetek alapján nem nagyon tudtuk meg, hogy a játékélmény milyen lehetett volna.

2018-ban a Rockstar nem újította már meg az Agent szabadalmait. A többszöri figyemeztetés után történt mindez, és a játék a Rockstar projektjeit mutató weboldalon sem bukkan már fel, így a név és a PS3-as logó eltüntetésével minden nyomot eldugott az Agenttel kapcsolatban a Rockstar. Tavaly novemberben egy ex-Rockstar-fejlesztő beszélt a játékról: klasszikus James Bond-stílus Kairóval, egy svájci síparadicsommal, egy francia mediterrán várossal és… lézeres űrcsatákkal. A Rockstar North csapatát kettébontották, és az egyik fele a Grand Theft Auto IV-gyel, a másik az Agenttel foglalkozott, de az előbbire szánt figyelem nagyobb lett, és 2009-ben elsüllyedt az Agent-team, és szerinte egy évvel a fejlesztés elindítása után meg is állt a cégen belül a történet.

Forrás: 3djuegos

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu