Nem, nem a 2014-es Lords of the Fallenra gondolunk, amit még a Deck13 fejlesztett a CI Gamesnek (a német stúdió később a két The Surge-öt, illetve az Atlas Fallent hozta létre), hanem a tavaly kiadott felvonásra.
Az Exputer számolt be arról, hogy az akció-RPG, amit nyugodtan Souls-klónnak is nevezhetnénk, fel fog jutni a Microsoft előfizetéses szolgáltatására. Még nem tudni pontosan, hogy mikor, de az Exputer forrásai szerint május végére a Hexworks fejlesztése fenn lesz az Xbox Game Passon. Érdekes az időzítés, és emiatt valószínűleg ez be is fog következni, ugyanis az Xbox Wire-n a múlt héten írt Saull Gascon, a Hexworks felelős producere a Lords of the Fallen 1.5-ös frissítése, a Master of Fate miatt…
„Ezen a héten elértük a legnagyobb mérföldkövet az indulás óta az 1.5-ös verzióval, a Master of Fate-tel. Ez a Lords of the Fallen megjelenése óta kiadott több mint 30 frissítés csúcspontja, amely további új tartalmakat és életminőségi frissítéseket hozott (beleértve a szigorú nehézség-kiegyenlítést), amelyek jelentősen javították a teljesítményt, a stabilitást és az optimalizálást az egész játékban. Mindezek eredményeként a Master of Fate a Lords of the Fallen eddigi legjobb változata lett,” írta Gascon.
Még nem hivatalos, hogy valóban a Game Pass része lesz-e a Lords of the Fallen. Addig is egy kis emlékeztető, hogy mik jönnek a következő néhány nap során: Kona II: Brume (konzol, PC, felhő) május 7-én, Little Kitty, Big City (konzol, PC, felhő) május 9-én új megjelenésként, illetve Brothers: A Tale of Two Sons (konzol, PC, felhő) május 14-én visszatérő címként. Az utóbbi néhány napban a Have a Nice Death (konzol, PC, felhő), illetve a Tomb Raider: Definitive Edition (konzol, PC, felhő) csatlakozott a szolgáltatáshoz.
Ha fel fog bukkanni a Lords of the Fallen a májusi második frissítési körben, minden bizonnyal be fogunk számolni róla.
Forrás: WCCFTech, Exputer, Xbox Wire, Gematsu