Tag: PS5

A brand alelnöke szerint nagyon durva időszak elé nézünk, ugyanis a PS5 a „PlayStation történetének legerősebb katalógusával” nyit.

Kék színnel üdvözölte Shanghai…

Az, hogy a PlayStation 5 Kínában is elindult, joggal nevezhető majd a készlethiány egyik indokának, ugyanis az ottani piac…
A Chivalry 2 honlapján derült ki, hogy az eredetileg 2020-ra tervezett kardozós lovagszimulátor az idén már nem lát napvilágot.

Chivalry 2: részletek a…

A Torn Banner Studios részletezte, hogy mikre lehet számítani a bétában. Cross-play lesz a konzolok és PC-k között, így…
A már a Sony Interactive Entertainmenthez tartozó (vagy, pontosabban a PlayStation Studios kötelékének részeként nevezhető...) Housemarque talán arra utalhat, hogy a Sony által is sikeresnek elkönyvelt Returnal tartalmi frissítésekre készülhet esetleg 2022 elején.

Returnal: a Housemarque gőzerővel…

A PlayStation 5-exkluzív egyik, talán joggal kritizált hiányának kiküszöbölésén dolgozik a finn stúdió, és így talán kevesebb DualSense megy…
Az átverések új szintre emelkedtek: most már erőszakba torkolhat az, hogy egyes személyek nem kevés pénzt akarnak lehúzni azokról, akik a konzol eredeti árának akár többszörösét is fizetnének egy PlayStation 5-ért...

PlayStation 5: már erőszakba…

Az átverések új szintre emelkedtek: most már erőszakba torkolhat az, hogy egyes személyek nem kevés pénzt akarnak lehúzni azokról,…
Igen, a Ghostwire Tokyo-ban tudunk kutyát simogatni, emellett Shinji Mikami úgy hivatkozik magára, mint „élő őskövületre”.

A Tango Gameworks is…

A jelenleg a Ghostwire Tokyo-t fejlesztő stúdió (ami a ZeniMax Media felvásárlásán keresztül szintén a Microsoft tulajdona lett) is…
A már a Sony Interactive Entertainmenthez tartozó (vagy, pontosabban a PlayStation Studios kötelékének részeként nevezhető...) Housemarque talán arra utalhat, hogy a Sony által is sikeresnek elkönyvelt Returnal tartalmi frissítésekre készülhet esetleg 2022 elején.

A Returnal készítői szinte…

Housemarque szerint továbbra is a PS5-ös játék fejlesztésére koncentrál, és új tartalmakon gondolkodik. A PlayStation 5 április végén új…
PlayStation 5 konzol

PlayStation 5: jobb játékértékesítés…

A DualSense-ből a Sony bejelentett két új színt is, de remélhetőleg belőlük többet lehet majd a boltokban találni, mint…

Ratchet & Clank: Rift…

Az Insomniac Games következő játékát csak PlayStation 5-ön találhatjuk, így ez lesz a stúdió első, igazán next-gen projektje. A…
A Sony korrigálja a 2022-ben elkészülő egységek árát

PlayStation Plus: van, ahol…

Eközben a PlayStation 5 Japánban is lassan kezd magára találni az értékesítésekben. Kezdjük az áremeléssel. Nem, Magyarországot nem érinti…
Ez is furcsa megközelítés: a Sony bejelentette, hogy lesz új PlayStation VR, de a hardver leleplezése helyett először magát a kontrollert mutatta be...

PlayStation VR 2: 4K-s…

Az UploadVR volt az a site, ami elég komoly pletykát tett le az asztalra a hivatalosan már bejelentett PlayStation…