Tag: Sony

A PlayStation Phone Xperia, illetve a PlayStation Mobile után esetleg mondhatjuk azt is, hogy három a magyar (japán?) igazság - hátha a 2018-ban startoló játékok sikert hoznak a Sony-nak.

Ismét mobilos téren kezd…

A PlayStation Mobile-ra talán már senki sem emlékszik, de úgy tűnik, hogy a Sony megpróbálja másodszor is, hogy a…
Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment (SIE) elnök-vezérigazgatója most biztos bosszankodik: a konzol nem teljesen fog egyszerre mindenhol elérhetővé válni.

Ijesztő fordulatot vett a…

A Sony háza tájáról nem hallottunk mostanában sok igazán pozitív kommentet. A Bloombergnek író Jason Schreier szerint a Sony…
Deathloop A patinás (és itt-ott azért szomorú zsákutcájú) múlttal rendelkező Arkane Studios következő játéka az ígéretek szerint nem lesz diavetítés szinten.

A második halasztásánál jár…

Felejtsük el május 21-ét: az Arkane Lyon következő játékát nem fogjuk a tavasszal játszani, ez már biztos. És ez…
A Control, az Alan Wake, a Quantum Break, vagy a Max Payne első két részét is megvalósító finn csapat állítólag a Sony számára is munkálkodik valamin.

PlayStation-exkluzív játékon is dolgozik…

A Control, az Alan Wake, a Quantum Break, vagy a Max Payne első két részét is megvalósító finn csapat…
Persze ez mindössze egy homokszem volt a gépezetben, de ennek ellenére a Sony megvalósította, hogy néhány PlayStation 4-es játék elképesztően drága legyen a PlayStation Store-on.

PlayStation Store: a teljes…

Íme mind a 139 játék, amitől búcsút kell vennünk, miután a PlayStation 3, a PlayStation Portable (PSP) és a…
A már lassan tizennégy éve megjelent konzol képessége nemsokára csorbulni fog a PlayStation 3 üzenetek tekintetében.

Nem bírják a PlayStation…

Miután a Sony bejelentette, hogy a nyár folyamán bezárja a PlayStation 3-as, a PlayStation Vitás és a PSP-s PlayStation…
Persze ez mindössze egy homokszem volt a gépezetben, de ennek ellenére a Sony megvalósította, hogy néhány PlayStation 4-es játék elképesztően drága legyen a PlayStation Store-on.

PlayStation Store: a zárással…

A PlayStation 3, PlayStation Portable és PlayStation Vita számára a nyár folyamán záró PlayStation Store több játékot is magával…
A ma kezdődött új üzleti évvel a régi formájában a Sony Interactive Entertainment Japan Studio megszűnt létezni, de további búcsúzókról hallunk, egyfajta kegyelemdöfésként.

Sony Interactive Entertainment Japan…

Ez nem egy április elsején közölt tréfa: a Sony Interactive Entertainment (innentől csak SIE) Japan Studio bezárta kapuit… Még…
A ma kezdődött új üzleti évvel a régi formájában a Sony Interactive Entertainment Japan Studio megszűnt létezni, de további búcsúzókról hallunk, egyfajta kegyelemdöfésként.

További búcsúzók a Sony…

A ma kezdődött új üzleti évvel a régi formájában a Sony Interactive Entertainment Japan Studio megszűnt létezni, de további…
A PlayStation 5 érkezése kicsit felborítja az eddig megszokott dolgokat. - PlayStation Plus Collection

PlayStation Plus: mikre számíthatunk…

Március utolsó napján végre megtudjuk, hogy mi is a teljes PlayStation Plus-lista, amit az előfizetők kapnak ingyen. Itt most…

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu