Dying Light – Túl az ötmillión, The Following kiegészítő bemutatva [VIDEO]

A lengyel Techland becsületes munkát végzett a Dying Lighttal, hiszen ezt a nyílt világú zombiirtósdit már öt millió példányban értékesítették – ezt maguk a fejlesztők jelentették be. A játék producere, Tymon Smektala szerint ez a siker még számukra is meglepő lett, hiszen ők maguk sem sejtették, hogy az Egyesült Államok top tizes listájában vannak az első fél évben az eladások tekintetében.

Ezek tükrében be is mutatták a zárt ajtók mögött már látott The Following névre hallgató kiegészítőt, amely Tymon szerint 10 órányi játékmenetet fog nyújtani, de a maximalistáknak ennek a dupláját is kínálni tudja. A The Followingban Kyle Crane története folytatódni fog, itt egy vallásos csoporttal fog meggyűlni a baja (hm, dejavu Far Cry 4 utolsó DLC…?). A sztorit úgy göngyölíthetjük fel, ahogy szeretnénk, ugyanis a Techland nem fogja megkötni a kezünket. Itt is küldetésosztogatósdi lesz a városlakók által, aztán majd mehetünk buggykat vezetni és igen, ezeket vezetvén is harcolhatunk majd.
Az ár 15 dollár, ha nem rendelkezünk a Season Passzal (ha az megvan, ingyenesen a miénk), a megjelenési dátumot pedig még nem közölték velünk.


Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu