Batman – The Telltale Series: Episode 3 – New World Order – Minden más

TESZT – Kb. tíz perccel ezelőtt fejeztem be az új Batman epizódot, és megvan végre az a szikra, amit a Telltale közelmúltban kiadott játékaiból hiányoltam. Dráma, fájdalom, és több fordulópont 94 perc alatt, mint pl. a Tales from the Borderlands, vagy a The Walking Dead: Michonne alatt.

 

Ilyenkor vagyok ám meglőve: írjak a játékról, de ne a történetről! Eközben most válogassak be nem spoileres képeket is – úgyhogy vázlatban leírom, mi zajlik le. Elvesztünk ezt, elvesztünk azt, valaki más is elveszít valamit, fordulópont, csavar, wtf ez most komoly? Stáblista. *ököl a levegőben* Sikerült!

Drogosok

Szóval úgy ért véget a második fejezet alig egy hónapja (nocsak, a Telltale megtalálta a gázpedált?), hogy az Arkham Gyermekei névre hallgató csoport átveszi az uralmat. Nem fognak csak a várossal megelégedni, maradjunk ennyiben: Bruce Wayne neve eddig is többször került eltiprásra, és amit Az Új Világrend, a harmadik epizód prezentál, az kb. megtízszerezi az eddig történteket. Sőt, egy rövid kifejezéssel tudnám definiálni Bruce körül az eseményeket: mélyrepülés.

Ennek ellenére Batman ezúttal is egy kis nyomozásba kezd, és az a bizonyos drog, amit eddig láttunk akcióban, még inkább teret fog nyerni, miközben sikerül egy döntéssel a GCPD-t, a rendőröket is kifektetni biztonsági okokból. Bonyolultnak hangzik? Óh, az is – nem tartom túlzásnak azt a kijelentést, miszerint majdnem mindenki pórul jár a másfél órányi majdnem tömény izgalom során.

Vezéregyéniség

Egy régi barát veszi át a vezetést, mi meg menjünk isten hírével, ó, hagyunk-e itt egy kémet? Kiderítjük a terv következő lépését, de a győzelem messze van, aztán egy karakterfejlődést prezentáló éjszaka után egy másik régi barát viselkedik furcsán sorozatban másodszor. (Itt személyes megjegyzés: szerintem ezt az illetőt bedrogozták, de nem azzal, amivel a többi, eddig érintett személyt… skizofrénia, vagy az, amire gondolok? Hm.)

A két imént említett illetőből az egyik többet tud Bruce szüleinek haláláról. Ezt adjuk hozzá a jövőben felmerülő technológiai gondokhoz és az általa további felmerülő negatív eseményekhez… no, december eleje (én december hatodikára tippelném a 4. rész megjelenését) messzebb van, mint gondolnám.

Spoilermentesen talán beszélhetek arról, hogy szerintem a rendőrfőnök a legtisztább karakter az egész stábban – Gordon nem tűnik érintettnek, és a vele való kapcsolat tűnik a legfontosabbnak jelenleg. Rendőrként tisztára moshat minket egy-két témában, és biztosan nyújthat egy segítő jobbkezet a két hátralevő részben. Szerintem kelleni is fog…

Akadás

Nem tudom, itt-ott a frame rate egy picit valamiért megzuhant egy jelenet során, de azt leszámítva egészen korrekt módon fut a Batman játék. Nincsenek elírások a feliratban (direkt figyeltem!), mindössze egy Alfréd sor tűnt rövidebbnek benne, de az nem számottevő. A grafika hozza ugyanazt, mint eddig, abba nem fogok belekötni. A szinkron továbbra is csúcs, úgyhogy azzal kapcsolatban sincs kifogásolnivalóm.

Kicsit kevésnek tűnt a játékmenet, ugyanis a nyomozós jelenetet én kb. 4 perc alatt megcsináltam, csak egy alkalommal linkeltem rosszul, úgyhogy ez nem volt valami sok. Döntésekből pedig legalább három fontosat tudnék említeni, de itt nem részletezném, hogy mik is lennének ezek.

Most már ajánlott

Na, mivel az első részt a Telltale ingyenessé tette már ebből a játékból is (mindegyiknél meglépi ezt a fejlesztő!), azt mondom, hogy tessen’ a kedves olvasó lehúzni azt, és ha megtetszik, JELENLEG nincs semmi, ami megakadályozná a folytatás beszerzésétől.

A közérdekű közleményen túl viszont kimondom: a harmadik rész folytatja a javuló tendenciát, és ezúttal kíváncsian várom a négyest – a teaserben az egyik jelenet pontosan azt a káoszt, azt a reménytelenséget nyújtja, amit a Telltale korábban kihegyezett a The Walking Deaddel. (Oh, alig várom már annak a megjelenését.)

Úgyhogy ez tőlem több mint 8 pont, a végére felmászhat a kilences szintre a Denevérember.

-V-

Pro:

+ Na MOST beindult a történet egy komolyabb szinten
+ A szinkronnal nem tudnak bakizni
+ Másfél óra, alig egy hónap alatt – ezt a Michonne-nál miért nem tette a Telltale?

Kontra:

– A frame rate talán az egyik jelenetnél feltűnően leeshet
– Az a nyomozás talán rövidebb lett a kelleténél
– Nincs olyan sok interakció itt


Kiadó: Telltale Games

Fejlesztő: Telltale Games

Stílus: Point-and-click, kaland, epizodikus

Megjelenés: 2016. október 25. (PS4, PS3), Európában 27-e

Batman - The Telltale Series: Ep. 3 - New World Order

Játékélmény - 7.8
Grafika - 7
Történet - 9.1
Zene/Audio - 8.1
Hangulat - 9.1

8.2

KIVÁLÓ

„Nincs kiút, lenn maradsz a porban.”

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu