Helldivers 2: majdnem kirúgták a közösségi menedzserét a botrány során

Az Arrowhead játéka a hétvége során megjárta a poklot és a mennyet egyaránt, és mindezt egy, már a megjelenés előtt említett PC-s plusz szükséglet miatt láthattuk.

 

A Helldivers 2 körüli katasztrófáról részletesen beszámoltunk az elejétől a végéig: először belengette a Sony, hogy a PC-seknek kelleni fog a PlayStation Network-fiók (amire hónapok óta utalt a cég, hogy idővel ide is regisztrálni kell), aztán bemondták, hogy mikortól lépne életbe a plusz fiók és azt a Steammel való összekötés kötelezővé tétele, majd jöttek a negatív kritikák a Steamen (plusz rengeteg országban és territóriumban felfüggesztették az értékesítést, ugyanis nem mindenhol lehet a PSN-re regisztrálni), majd jött a Sony meghátrálása.

Spitz, a Helldivers 2 közösségi menedzsere is szerepet játszott a negatív értékelésekben. Szombat óta nem írt a Discordra (egy nappal a botrány kirobbanása után), de tegnap reggel visszatért a szerverre. Sok felhasználó arra gyanakodott, hogy kirúgták, mert arra buzdította a közönséget, hogy ők is írjanak negatív értékeléseket a Valve felületén. Majdnem kirúgták, de nem teljesen. Spitz elmondta, hogy nem népszerű döntés az a kiadónál, hogy arra kérje a felhasználókat, hogy tömegesen húzzák le a Steamen a Helldivers 2-t. Azaz: a Sony eléggé rossz néven vette Spitz cselekedetét, de az Arrowhead tartotta érte a hátát.

Spitz úgy vélte, hogy a negatív Steames értékelések tömkelege jobban hatással lenne a Sony-ra, és az Arrowhead sem örült a kialakult helyzetnek. Fájdalmas volt látni, ahogy a játék értékelése romlani kezdett, de ő azt írta, hogy a küzdelemben a játékosok oldalán van a stúdió (ami abból az értelemben véve is igaz, mert Johan Pilestedt, az Arrowhead vezérigazgatója kérésére nem volt kötelező a PSN-fiók már a megjelenéskor). Mivel Spitz valóban a közönség soraiból jutott el a közösségi menedzseri pozícióba, tényleg érthető, ha kicsit szabadabban gondolkodik.

És a happy end ott is érzékelhető, hogy a játékot most POZITÍV értékelésekkel bombázzák a Steamen.

Forrás: PCGamer

 

IT’S BOUNCING BACK! Helldivers deploying operation cleanup!
byu/FlowersPaintings inHelldivers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu