Érintőképernyős lesz a Switch kijelzője?

Az Eurogamer újra egy pár információt közölt a Nintendo Switchről. Miután már júliusban (!) megírták, hogy leválasztható kontrollerekkel érkezik az akkor még NX-ként ismert új platform, nem érdemes rögtön leírni az oldal információit.

A Nintendo Switchhandheld” része egy 6,2 colos (~15,75 centis) kijelzővel fog érkezni, ami 720p felbontással, és – újdonságként a Wii U-hoz és a 3DS-hez képest – tíz pontos multi-touch kapacitív érintőképernyővel rendelkezik, ami kb. követi is a mobiltelefonokban napjainkban alkalmazott technológiát. Ez utóbbi azért is meglepő, mivel a Switch bejelentő trailere során ezt a funkciót egyetlen alkalommal sem láttuk, feltehetőleg azért, hogy a Nintendo a hordozhatóságot verje a fejünkbe az „ez egy újabb mobil platform” gondolat elkerülése céljából. (A Wii U/3DS csak rezisztív, single-touch megoldást használ.)

Ami még elgondolkodtató lehet, az a Switch dokkolt állapotában majdnem teljesen elrejtett kijelzője. A videóban csak annyit láttunk, hogy ebben az esetben vagy egy Pro kontrollerrel, vagy a Joy-Conokkal (a leválasztható minikontrollerekkel) került irányításra az adott játék. Itt feltehetőleg a jobb oldali Joy-Conban elrejtett infravörös szenzor lehet a trükk nyitja – így a televíziónk felé „célozva” olyan hatást érhet el a Switch, mintha a TV-t érintőképernyőként használnánk. (Persze a Nintendo nem nyilatkozott ebben a témában.)

Január 13-án (az európai Nintendo Twitter ezt írja, nem tizenkettedikét… időzónabeli eltérések?) a japánoknak lesz egy-két megmagyarázni valója a Switch-prezentáció során.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu