Scalebound: ennyi, meg egy Bambi

A Microsoft levette a terítékéről a PlatinumGames játékát.

Tegnap délután már felreppentek a pletykák, este pedig már meg is erősítette a Microsoft, hogy „óvatos mérlegelés” után a 2014-es E3-on leleplezett Scaleboundot törlésre ítélték. A hivatalos nyilatkozatukban ez után a szokásos önfényezés jön az idei évre datált exkluzív címekkel, úgyhogy eléggé gyorsan elintézték Hideki Kamiya projektjét, ami Xbox One-ra és Windows 10-re érkezett volna…

Arra a kérdésre, hogy kinek a tulajdonában van a Scalebound IP tulajdoni jogai, az IGN-nek mindössze annyit válaszolt a Microsoft szóvivője, hogy az üzleti megegyezések részleteiről nem nyilatkoznak, és arra sem reagáltak, hogy lesz-e ezek után Microsoft-PlatinumGames együttműködés.

Eközben Kamiya, aki régebben többek között a Devil May Cry-t és a Bayonettát is megalkotta, már közel két hete hallgat Twitteren, holott ő elég gyakran használja azt a platformot. Sejthettük volna, hogy valami nincs rendben.

Phil Spencer, az Xbox főnöke meg annyit mond, hogy nehéz döntés volt. A Microsoft meg csendben a szőnyeg alá söpri a játékot, mintha mi sem történt volna. Még úgy is, hogy az Xbox One Japánban nem kelendő (sőt, akkor még elég finoman fogalmazunk…), nem így kéne kezelni a japán fejlesztők munkásságát.

Ugye nem a NieR: Automata lesz a PlatinumGames utolsó játéka? Ezt azért kérdezzük, mert ez a törlés biztosan anyagilag megviseli a fejlesztőket, akiktől az utóbbi időben ritkán láttunk minőségi AAA játékot (Nickelodeon-licenszek: Korra, TMNT…).

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu