Mass Effect: Andromeda: PlayStation 4 Pro-Xbox One S-PC összehasonlítás [VIDEO]

A Bioware az utolsó héten szó szerint ezerrel ereszti ki magából a videókat.

Az IGN-nek köszönhetően megtekinthetjük, hogy a Mass Effect: Andromeda miként fest a Microsoft Xbox One S-én, a Sony PlayStation 4 Pro-ján, illetve PC-n. Kicsit ferdít a versengés, ugyanis a sima PS4 nem került az összehasonlításba (ez azért felettébb furcsa…), bár ha a 4K felbontásra gyúrtak rá a videóban, akkor ez valamelyest érthető is. A PC van lépéselőnyben, de a PS4 Pro-nak sincs miért szégyenkeznie, az Xbox One S pedig szintén korrekt látványt nyújt.

A második videó spoileres, ugyanis a nyitóküldetést mutatja be (de cserébe 50 perces lett). Ezek után Drack, illetve Jaal kerül a középpontba, amiket a Pathfinder bemutása, a multiplayer előzetese, a karakteralkotás két trailere, végül pedig a hivatalos játékmenet-sorozat negyedik, multira fókuszáló része követ.

Észak-Amerikában már megy a pre-load PS4-en, 42.9 gigát követelve a merevlemezen. Xbox One-on világszerte 42.19 GB szükséges. PC-n 55-60 gigabyte közötti helyigénye van az 1200-nál is több beszélő karakterrel rendelkező Mass Effect: Andromedának, amiben mikrotranzakciók tömkelege is lesz a multiplayerben.

Az angol ShopTo már közölte is az árait a multiplayerben elkölthető pontokért:

  • 500 pont – £3.95
  • 1020 pont – £7.96
  • 2150 pont – £15.95
  • 3250 pont – £24.95
  • 5750 pont – £39.95
  • 12,000 pont – £79.96

 

Azért elég durva, hogy jó 32000 forintot, a játéknak majdnem dupláját is elkölthetjük pontokra… és ha már multiplayer, megtudtuk, hogy a megjelenéskor öt pálya (Firebase Zero egy aszteroidán, Firebase Icebreaker egy jeges bolygón, Firebase Magma egy lávával teli bolygón, Firebase Derelict egy elhagyatott kett űrhajón, és Firebase Sandstorm egy sivatag közepén), az összes faj, illetve negyvennél is több fegyver lesz elérhető. Nincsen osztálybeli korlátozás, mindenki azt és olyan fegyvert használ, amit akar – a meccsek végén a tapasztali pontok elosztásra kerülnek a csapattagok között.

Megjelenés március 23-án PlayStation 4-en, Xbox One-on és PC-n.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu