NieR: Automata – Egy igazi “páncélba zárt szellem”

TESZT – Yoko Tara visszatért, miután a Drakengard 3 meglehetősen megosztott fogadtatása után visszaült a rajzolóasztalhoz és úgy döntött, hogy elkészíti minden idők egyik legfurcsán spin-offja: a NieR folytatását. Bár a játékai hangvétele igen komor és a játékmenet sem mindig az igazi (a Drakengard egy elég egyszerű Dynasty Warriors klón volt), ugyanakkor a történet a legtöbbször megért egy misét – illetve egy végigjátszást.

 

A NieR: Automata fejlesztése ezúttal más kezekbe került: a Cavia helyett a PlatinumGames-ébe. Ez szerencsés fordulat volt, lévén ezek a kezek értenek a harchoz és a játékmenet is összességébe rendben volt. Ez azért nem jelenti azt, hogy mindjárt Devil May Cry, vagy Bayonetta mélységekről beszélhetünk, szóval aki ezt várja, az csalódni fog. Ugyanakkor jót tett a projektnek, hogy a Square Enix és a Sony is alaposan megnyomta a marketinget.

Persze, aki csak a hype-vonatot figyelte, annak számára nevetséges lehetett, hogy ez a játék is arról szól, hogy egy miniszoknyás lány formájú android csépel robotokat, hasonlóan a Onechanbara: Bikin Samurai Squadhoz. Itt azonban olyan három karakter történetét ismerhetjük meg, akik rendszeresen a halál, a bánat és a pusztítás triumvirátusával ismerkedhetnek meg. Erről mesél nekünk Yoko Taro a NieR: Automata világában.

Dicsőség az emberiségnek!

Ahogy a bevezetőmben is említettem, a NieR: Automata a Drakengard-sorozat spin-offjának a folytatása, amely egy PS2-es exkluzív cím volt a maga idejében. A sorozat kánonja egyébként elég kusza, abban a tekintetben, hogy rengeteg időutazás és parallel univerzumok szerepelnek benne, továbbá többféle befejezés is készült mindegyik játékhoz. Szerencsére a NieR: Automata úgy is érthető és élvezhető, ha a korábbi játékokat kihagytuk. Persze, ha régi motoros vagy Yoko Tara játékainak világában, akkor pár kikacsintással, utalással fogsz azért találkozni.

A sztori dióhéjban annyi, hogy az emberiség a kipusztulás szélére került, amikor idegen lények támadták meg a Földet. Az emberiség maradék része a Holdra menekült és onnan próbálják visszaszerezni a saját Földjüket, úgy, hogy androidokat küldenek maguk helyett, hogy a piszkos munkát ők végezzék el.

A játékos egy 2B nevű androidot alakít, akinek legelső feladat, hogy egy Góliát osztályú robotóriással végezzen. A küldetés elég furcsán zárul, viszont sikeresen, amikor pedig visszatérsz a bázisra, újabb megbízatásokat kapsz, amellyel az Android ellenállást segíti.

Bár eleinte nem tűnik túl összetettnek a történet, később mégis izgalmasan alakulnak az események. Az egyik legérdekesebb kérdés, amelyet a játék feszeget, a mesterséges intelligencia szabad akarata és az élet értelmének keresése (ami itt nem a 42 – BadSector). Azon kívül, hogy agyatlan robotokat öldöklünk, a játékban a történet mély értelmet is nyer.

A mellékküldetéseket is egész jól megírták, épp eléggé kedvet kapunk hozzájuk. Viszont arra figyeljetek, hogy ha ezekbe belevágtok, a játék 50%-áig nincs fast travel, és éppen ezért rengeteget kell ide-oda szaladgálni, hogy ezeket teljesítsük. Szerencsére tényleg megérik a „fáradtaságot”, lévén érdekes a történetük és a feladatok is, nem csak annyi, hogy „ölj meg 50 ellenfelet!”

Combos kombók, integrált skillkörök!

A NieR: Automata játékmenetét úgy lehet a legjobban körül írni, mintha egy Devil May Cry Lite lenne. Pár fegyvert és upgrade-et meg tudsz vásárolni a karakterednek és még kombókat is tudsz használni, de összességében ezen a téren nem mutat fel jelentős előre haladást a játék. Kétféle fegyvert tudsz magaddal vinni, illetve chipeket is integrálhatsz, amelyekkel erősíted a karaktered képességeit, illetve a szokásos szerepjátékos szintlépő rendszer sem maradt el.

A fegyvereknek „könnyű”, nehéz és „felkészült” („charge up”) támadási módja is van. Ugyanakkor a játékosnak nem kell a kombókat megtanulni, hogy hatékonyak legyünk a harcban. A fegyvereket emellett a kereskedőktől vásárolhatjuk meg, vagy a küldetésekért, jutalomként kapjuk. Emellett mindegyik fegyvernek saját története is van, amelyet fokozatosan derítünk ki, ahogy fejlesztjük őket a játék során. A chipeket inkább a levert ellenfelektől szerezhetjük be, de más játékosok holttesteiről is. (A játékban ugyanis szerepel egy kicsit hasonló „szellem-többjátékos mód”, mint olyan más japán címekben, mint a Nioh: más szerencsétlenül járt játékos holttesteit találjuk úton-útfélen és ezeket vagy felélesztjük – ezáltal a mi oldalunkon harcolnak egy rövid ideig – vagy kifosztjuk őket. – BadSector) A chipek elhelyezését érdemes optimalizálni, illetve lehetőleg értelmes módon felhasználni ezeket.

A harc a NieR: Automatában könnyen tanulható, de sokat kell tanulnunk, hogy a mesterévé váljunk – főleg Hard, vagy Very Hard módban. Bár túlságosan összetett, kifinomult harcművészetre itt nem szabad számítani, a védekezés és a félreugrás mozdulatokat sokat fogjuk használni. Ez különösen a nehéz szintre jellemző, ott ugyanis jó nagy HP csíkot levesz egy-két nagyobb ütés az ellenféltől.

A játék részét képezi még egy hacker minijáték, amelyben 9S-el, a fiútestű androiddal kell eredményesnek lennünk. Bizonyos bossharcokban egyébként szerepel is ez a rész, megtörve egy kicsit az adok-kapok monotonitását – inkább egy leegyszerűsített shoot’em up részről beszélhetünk, mint egy valódi hacker aljátékról, mint a Deus Exben.

A játékmenet széles repertoárjára jellemző, hogy még egy különböző nézeteket is bemutató, oldalnézetes klasszikus, légi egységes shooterben is részt vehetünk a játék elején. A játék változatossága tényleg minden elismerést megérdemel.

Penge egy android kislány!

A változatosság tekintetében a NieR: Automata egyébként a felvonultatott helyszínek terén sem kell szégyenkeznie. Romos városnegyedekben, hatalmas, kiszáradt sivatagokban, sőt, még egy eléggé elborult vidámparkban is megfordulunk. A játék vizuális világa színes, látványos és bár az ellenfeleink eléggé önismétlők, ugyanakkor kicsit máshogy néznek ki az alapján, hogy éppen milyen helyszínen járunk.

A grafika minősége sajnos már nem annyira egyöntetűen lehengerlő (természetesen PS4 Pro konzolon és 4K tévén egy fokkal szebb a látvány a magasabb felbontásnak és a HDR-nek köszönhetően), különösen a fűrészfogak és egy-két kiábrándítóan alacsony felbontású textúra miatt.

Pozitívabb példának a vidámparkot lehet felhozni, de a romváros grafikája kicsit lelombozó a részletesség tekintetében.

Szerencsére a zene és hangok terén már nincs ekkora megosztottság, mint a grafikánál. A boss harcoknál felcsendülő zene különösen kiemelkedő, és alaposan felpörgeti az adrenalint egy-egy hosszabb összecsapásnál.

Szellem és kellem!

Végsősoron a NieR: Automata egy remek konzolexkluzív PS4/PS4 Pro cím, amely PC-re is megjelent, így azok sem maradnak le róla, akik nem rendelkeznek semmilyen konzollal. A grafika ugyan nem egyöntetűen mindenhol a legjobb, viszont a kiváló sztori, innovatív játékmenet és a zene ezért a hiányosságért bőségesen kárpótolnak.

Persze Yoko Taro sötét hangulatú világa és története sem való mindenkinek, tehát aki nem rajong a Szárnyas fejvadász, vagy a Páncélba zárt szellem filmekért, az jobban teszi, ha hanyagolja ezt is.

Mi viszont nagyon szeretjük mind az említett klasszikusokat, mind Yoko Taro stílusát, szóval várjuk a folytatást és a továbbá NieR világban játszódó címeket szeretettel! (És sok-sok szakéval…)

-Dante-
(fordította: BadSector)

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

konzolk2

Pro:

+ Remek sztori, nagyszerű elborult japán sci-fi anime hangulat
+ Kiváló boss harcok
+ Zene a legjobb, amit eddig videojátékban hallottam!

Kontra:

– A grafika kicsit elavult
– Az elején nincs fast travel
– Többször kell végigjátszani, hogy a teljes sztorit megkapjuk


Kiadó: Square Enix

Fejlesztő: PlatinumGames

Stílus: Action-Role-Playing

Megjelenés: 2017. Március 10.

NieR: Automata

Játékmenet - 9.3
Grafika - 7.7
Történet - 8.4
Zene/Audio - 9.6
Hangulat - 9.2

8.8

KIVÁLÓ

Persze Yoko Taro sötét hangulatú világa és története sem való mindenkinek, tehát aki nem rajong a Szárnyas fejvadász, vagy a Páncélba zárt szellem filmekért, az jobban teszi, ha hanyagolja ezt is. Mi viszont nagyon szeretjük mind az említett klasszikusokat, mind Yoko Taro stílusát, szóval várjuk a folytatást és a továbbá NieR világban játszódó címeket szeretettel! (És sok-sok szakéval…)

User Rating: 4.65 ( 1 votes)

Spread the love
Holt hősök társasága
Bence is a Senior Staff Writer for our site. He is an avid gamer, that enjoys all genres, from Indie to AAA games. He mostly plays on the PS4 or on the laptop (since some indies get a preview build there faster). Loves obscure Japanese games that no one else dares to review on this site.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu