MXGP3 – The Official Motocross Videogame – Főétel köret nélkül

TESZT – A Milestone esetében gyakran hozom fel, hogy nem nagyon képes fejlődni, esetleg azt, hogy nagyon minimális extrákat kínál a kötelezőkön túl. Valahogy ezt képes volt az olasz fejlesztőcsapat megtartani, de ezúttal mintha jó úton járnának…

 

Kezdeném kapásból a legnagyobb újítással: a motokrossz-világbajnokságokat feldolgozó MXGP3 végre eldobta az eddigi, már-már elavult engine-t és képes volt az Unreal Engine 4-re váltani. Ez bizony kapásból eltérővé teszi a 2-től, amit mintha kihagytam volna tavaly… de mindegy is most már.

Karrier

Kapásból az első gondolatom az volt, hogy „már megint ugyanezt a vackot játsszuk el?!”: karakterünk létrehozása, de nem, az arcát soha a büdös életben nem fogjuk látni, mivel végig sisakban marad. Megszületett Again Fuck This Game!, aki az eddig vagy kb. tizenötször látott „testreszabást” kapta. Mindegy, ezután jött a szponzor- és motorválasztás. Két és négyütemű mocira is ülhetünk (előbbi újítás).

Aztán egy kis rövid tesztszezon/debütálás  kétszer két versennyel (vagy többel, ha úgy állítjuk be) és szintfejlődéssel. Karakterünk négy kategóriában erősödhet: fékezés, esőben való motorozás, gázkezelés, irányítás – elég gyakran szinteket lépünk itt a 40-es kezdésről. Sikereinkért krediteket kapunk, hosszabb versenyekkel/jobb szponzorral/nehezebb szinten/rewind használata nélkül/profibb fizikával/kézi váltóval akár még többet.

Mire költhető pénzünk? Pilótánk testreszabására (bukósisak, szemüveg, overál, csizma, nyakvédő), illetve új motor vásárlására, vagy annak testreszabhatására, esetleg tuningolására – igen, a karriermódban feltolhatjuk motokrossz járművünk képességeit úgy, ha a féktárcsát, kipufogót, felfüggesztést és gumit lecseréljük. Frankó.

Fizika

A játék fizikája okés – tetszik, hogy az Unreal Engine 4 kifejti hatását és az általunk választott nyomvonal ott marad a pályán. Mint mindig, ezúttal is beállíthatjuk, hogy mennyire legyen realisztikus a fizika. Kezdőknek is lehetősége van nyerni egy-két tesztkör után (erre jó a Compound pálya).

Ebben szerintem elfogadhatóan szuperál a játék, mint abban is, hogy online akár bajnokságokat is rendezhetünk max tizenkét játékossal – szerintem ebben lesz a játéknak több, nagyobb élettartama… igaz, peer-to-peer megoldást kapott az MXGP3.

Ami nem tetszett

Mivel nem akarok több oldalt írni a szokásosnál (majd a MotoGP esetében megteszem, nyugi), essünk túl azokon, ami nekem nem tetszett. A frame rate szerintem nem éppen stabil. Ez igencsak zavaró és online ez még neccesebb is lehet. Ha eltaknyolunk, továbbra is pikk-pakk újra motorra teleportálunk és ha esetleg leugratunk a kijelölt pályarészről (pl. a rajtegyenes szélére pottyanok egy ugrató után ott, ahol ez a pálya normális szakaszára csatlakozik), akkor is pikk-pakk lenulláz minket. Eh. Ez főleg a versenyek végén poénos, amikor kiugratok a finish ugratónál, ahol lassított felvételben megjelenek újra a semmiből (majd el is tűnök a slow-mo animáció végén). Győzelmi animáció nulla.

Pódiumünnepély nulla. A tutorialt menükben intézték el (wow…?). Ha befejezzük az első versenyt, a pályát a játék ÚJRA betölti, ami szerintem elképesztő. Ja, a töltési idők sem rövidek. A háttérzene ott van, de nagyon gagyi szerintem, a motorok hangja meg egyenesen idegesítő – ja, és 50%-nál lejjebb nem vehetem a hangerejüket! Köszi, Milestone… és aki osztott képernyős versenyzést keresne, az nem fog találni itt ilyet. Lol…

Továbbá

Van még pár plusz mód: Time Attack – értelemszerű. Grand Prix – dettó. Championship – ez is. Compound – vezethetünk a kis tesztpályánkon tesztelni például beállításainkat. (Ez igen, berakják a karrierből külön pontba!) Van még végül a nemzetek bajnoksága: kiválasztjuk a pályát (ötöt enged a 18-ből, ha jól emlékszem?), a nemzetiséget (három fős csapatok), és az nyer, amelyik ország a legkevesebb pontot szedi össze – minél jobb a pozíció, annál kevesebb a pont. (Tehát első hely = egy pont.)

Csak és kizárólag rajongóknak

A játék azért kap hatost, mert abban, aminek jónak kellene lennie, hozza a formát, bár audiovizualitásában kifogásolnivalóm van bőven. Egyszerűen a karriermód minden, csak nem lekötő. Online-ban jobb, aki erre rá tud gyúrni teljes mezőnnyel, a 6 helyett 7-esnek kezelje a pontszámot. Teljes áron nem ajánlom megvenni, egy ötezresért viszont szerintem jó vétel az MXGP3. Tartalmilag nagyon spártai.

-V-

Pro:

+ Unreal Engine 4
+ Tuningolható motorok a karriermódban
+ Online igencsak kinyújtható az élettartam (de sajnos peer-to-peer…)

Kontra:

– Audiovizuálisan gyenge
– A karriermód nem motivál a játékra
– Az ugyanazon pályán rendezett versenyek között töltési idő, miért is…?


Kiadó: Milestone S.r.l, Intergrow

Fejlesztő: Milestone S.r.l

Stílus: Hivatalos motokrossz-világbajnokság-licenszjáték

Megjelenés: 2017. május 30.

MXGP3 - The Official Motocross Videogame

Játékmenet - 5.2
Grafika - 5.7
Fizika - 8
Zene/Audio - 4.3
Hangulat - 7.8

6.2

KORREKT

Az engine váltás miatt a 4 már most kap egy esélyt. Ez még csak egy kezdetleges fejlődés.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu