Days Gone: minden eshetőségre felkészül a SIE Bend

A fejlesztők még a dinamikus események összehozására is felállított egy csapatot.

A SIE Bend senior programozója, Darren Chisum interjút adott a GamesTM 189. számában, és a WCCFTech lehozta a számunkra fontos részletet:

„Igen, minden küldetésnek azonos célja lesz – ugyanaz a végpont – de sok eltérő rendszer van a Days Gone-ban, ami a nyílt világban működik, hogy ezek miatt sokféleképpen közelíthetjük meg a feladatokat. A ruhaszárítókötél csak egy ezek közül, és még van mit felfednünk később.

Egy külön csapatunk van a SIE Benden belül, ami csak ezeken az eseményeken dolgozik és ők találják ki, hol helyezzék el ezeket a világon belül, attól függően, hogy hol a játékos, milyen szintű, és mit is csinál. Nem mindig csak emberek, vagy Freakerek lesznek – néha mindkettő, vagy állatok is lehetnek [akik ránk támadnak]. Hogy miként lépnek interakcióba egymással, az azon múlik, hogy az adott pillanatban hogy néz ki a világ. A napszak kihat a Freakerek mennyiségére a világban, illetve a Marauderek tudatosságára is. Ezen felül (és ez bármikor, bármilyen időjárási körülmények között megvalósulhat), dinamikus eseményeink is vannak, mind például a Runnerek, fertőzött farkasok, és a Ragerek, azaz a fertőzött medvék.

Ezek a fertőzött állatok nincsenek scriptelve, a világban a napszaktól, az időjárástól és a mi cselekményeinktől függ, mikor jelennek meg. Általánosságban a Freakerek az éjjeli, esős környezetet preferálják, szóval ez érdemes észben tartanotok.”

A Days Gone valószínűleg RPG-szerű szintlépést és fejlődést fog tehát tartalmazni, ami azért új dolog – a PlayStation 4-exkluzív jövőre, esetleg 2019-ben jelenhet meg.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu