Ubisoft: az Xbox One X fel fogja lendíteni az ipart

Yves Guillemot, a Ubisoft vezérigazgatója szerint nőni fog a játékipar a Microsoft konzoljának köszönhetően.

A Gamespotnak elárulta, hogy az Assassin’s Creed: Origins, ami miatt marketing-megállapodást kötöttek a Microsofttal, ki fogja használni a konzol képességeit. Hozzátette, hogy korábban hiba volt szerinte a Microsofttól minden Xbox One mellé Kinectet csomagolni (ami jogos, ugyanis így drágább volt a konzol).

„Megállapodtunk a Microsofttal az Assassin’s Creed: Origins miatt – a játék kihasználja majd a konzol lehetőségeit. Örülünk annak, amit a Microsoft csinál: ahelyett, hogy például a Kinectre koncentráltak volna, most inkább több teljesítményt hoztak ki a gépből, hiszen jobban el lehet merülni a játékokban, jobb az AI, és végeredményben jobb játékok érkeznek így. Ezt szeretjük, mert így az ipar nőni fog, hiszen ha jobb az élmény, több ember szeretné átélni. Szerintünk jó potenciál van az Xbox One X-ben – ha a Microsoft komolyan mögé áll, jól teljesíthet.”

Guillemot a Nintendo felé is hasonlóan pozitív, de a Sony-val kapcsolatban mikor hallottunk hasonló nyilatkoztatot tőle?

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu