PlayStation Experience 2017 – The Last of Us Part II: új részletek [VIDEO]

Már az E3-ra is megerősítették a Naughty Dog egy éve bejelentett játékát.

A PlayStation Experience egyik beszélgetése során mikrofont ragadott Neil Druckmann (a játék rendezője), Halley Gross (társíró), illetve Ashley Johnson és Troy Baker (Ellie és Joel hangja), és Druckmann felütése az volt, hogy senki sincsen biztonságban a The Last of Us Part II világában, és ez alól Ellie és Joel sem kivétel. Gross elmondta, hogy az eddigi tévés munkája után az első rész rajongójaként elég nagy feladatot kapott a folytatás megírásában. (Azt, hogy az első munkanapja után a férjének azt mondta, hogy valakit teherbe ejtett Druckmann szerint, nem szeretnénk értelmezni, akkor itt ülnénk kedd estig.)

A Paris Games Weeken látott trailerben felbukkant karakterek bemutatásra kerültek. Levet Ian Alexander, Yarát Victoria Grace, a névtelen karaktert Laura Bailey alakítja – közülük Alexander és Grace először végzett motion capture munkálatokat. Lev (16) és a bonyolult háttértörténettel rendelkező Yara (13) testvérek a játékban, és megtudtuk, hogy Bailey a karakterének az összes mozdulatot elvégezte a mocap rögzítés során.

Druckmann szerint bár vannak könnyebb, nyugodtabb pillanatai a The Last of Us folytatásának, a történet főképp az igazság üldözéséről és a fekete és fehér szín között levő elmosott, szürke részről szól – azaz nem lesz egyértelmű, hogy jó vagy rossz-e, amit az adott pillanatban csinálunk. Valami innovatív dolgon dolgozik a Naughty Dog (akik továbbra is egyjátékos játékokat fognak csinálni!) a történet előadásával kapcsolatban, de erről nem beszélhetnek a játék megjelenéséig, és emiatt lesznek olyanok, akiknek az első rész után nem fog tetszeni a második.

A játék jelentős része amúgy Seattle környékén játszódik! Kb. 50-60%-nál tartanak a fejlesztéssel, „néhány szint” már kész, és a stáb minden egyes tagja a saját elképzelései szerint faragja az amúgy méretes játékot – a fejlesztésnek ezen szakasza, amikor ezeket össze kell illeszteni, Druckmann szerint elég nehéz. Az E3-ra is kiviszik, és ott talán már a megjelenési dátumot is elárulhatják. Vagy nem.

Forrás: DualShockers

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu