TESZT – Három hónap telt el a Destiny 2 megjelenése óta és a Bungie szokásához híven ennyi idő eltelte után hozta ki az első tartalomfrissítést, hogy a közönség kissé már lankadó érdeklődését szinten tartsa. Vajon mit tartogat a Bungie a DLC Mikulás-puttonyában? Öt új szintet, egy új hadjáratot, új „incursion” aktivitást… Vajon a The Curse of Osiris megfelel a rajongók szigorú elvárásainak?

 

A legtöbb Destiny 2 játékos számára az első találkozás keserédes élmény volt. Bár a szokásos Destiny-elemeket nem csak egyszerűen letették az asztalra, hanem rengeteg újítás, javítás is belefért a folytatásba, ugyanakkor sok rajongó kicsit csalódott volt bizonyos tartalmakat érintő aspektussal, illetve az end game-hez kapcsolód játékélménnyel is. A The Curse of Osiris, a játék első DLC-jét a második szezonnal együtt adták ki, hogy egy kicsit csökkentsék a monotonitás okozta fásultságot, amely még a legnagyobb rajongókat is elfogta időnként.

Egyszer, régen, egy messzi Merkúron

Ez egyszer egy vadonatúj helyszínen, a Merkúr Kristályföldjein nyomulhatunk, hogy egy legendás varázsló nyomát kövessük, a címszereplő Osirist, akinek neve egyben a történelemkönyvekből ismert egyiptomi isten nevével is megegyezik – emellett pedig némileg prózaibb, de annál hasznosabb lehetőség, hogy hősünk a 20-ról 25-ös szintre léphet. Eddig ez mind szép és jó, de ne felejtsük el, hogy ez a tartalommennyiség húsz euróért legalább két hónapig ki kellene, hogy tartson – ebben a tekintetben pedig a The Curse of Osiris hagy némi kívánnivalót maga után.

Ha összességében nézzük a játékot, akkor élvezetes, de túl rövid és sok lehetőséget kiaknázatlanul hagy. A hadjáratot, amely a kiegészítővel kapcsolatos első találkozásunkat jelenti, két-három óra alatt be lehet fejezni, attól függően, hogy mennyire intenzíven toljuk. A játék nemzetközi kritikusai kicsit szigorúak voltak, mert találkozunk igazán nagyszerű élményekkel is, ahogy látványos, hatalmas, jól kidolgozott boss-okat kell levernünk, illetve olyan történeti elemekkel találkozunk, amelyek a múltba és jövőbe visznek – ezek tényleg meglepőek – illetve a DLC kiegészítője is rendkívül hangulatos, ami egy ilyen típusú, sokszor monoton élményt nyújtó játéknál fontos elem.

Miután kivégeztük a játékot, újabb kalandok, assault játékmódok, Crucible térképek és közösségi események várnak ránk, amelyeknek köszönhetően újabb órákat tölthetünk a Destiny 2 DLC-jével és ahol egy új arzenál boldog és büszke tulajdonosaivá is válhatunk, amely feltétlenül szükséges az új raidhez. Ezeket a küldetéseket egyetlen szempont vezérli: az újrajátszhatóság. Ugyanakkor mindegyik misszió ugyanazzal a problémával szembesít minket, amely a játék egészére rányomja a bélyegét: az abszurd és mesterséges határok és limitációk tömkelege, amelyek azokat befolyásolják, akik tovább szeretnének játszani.

De mi is itt a baj?

Elemezzük ki akkor részletesebben a problémát… A The Curse of Osiris egy kiegészítő, amelyet azoknak szántak, akik továbbra is játszanak a Destiny 2-vel, illetve azoknak, akik abbahagyták a játékot, de erre az új „ösztökére” volt szükségük, hogy visszatérjenek. Mindkét esetben igazi a Bungie üdvöskéje iránt rajongó játékosokról beszélünk. Ha meglátogatjuk a közösségeket, amelyeket ezek a játékosok alkotnak, a legtöbben arról írnak, hogy ahelyett, hogy az új tartalommal játszanának, már annak sem látják értelmét, hogy a régit folytassák.  A Destiny 2: The Curse of Osiris tényleg új tartalmakat nyújt számunkra, de haszontalanok, ha nem tehetünk mást, mint hogy ismételjük a küldetéseket naponta egyszer és az új hadjárat küldetései véletlenszerűen kerülnek elő, három, egymást követő misszió formájában Ikora Rey területén. A legnagyobb baki a fejlesztők részéről, hogy nem tudjuk manuálisan kiválasztani, hogy melyik küldetéssel akarunk játszani, amikor csak akarjuk.

Egy ilyen DLC-t elvileg mindig nagyon várnak, a gond csak az, hogy nemcsak hogy az igazi fanok legfőbb szükségleteit nem elégíti ki, de meglétével most már gátolja azt is, hogy a „presztízs” aktivitásokban részt vehessenek azok, akik nem felelnek meg az új szintkövetelményeknek, így aki most még nem vette meg a DLC-t, azoktól a játékbeli lehetőségektől is elesik, amelyekhez eddig hozzájutott. Ez aztán igazán nem szép dolog a Bungie, illetve az Activision részéről.

Kalandok a Merkúron

No persze, mindezzel csak akkor szembesülünk, amikor már végigvittük a rövid, de igazán kellemes hadjáratot, amelynek köszönhetően új világokat láthatunk a már régóta ismert régiek helyett. Nagy erénye a hadjáratnak, hogy gyakorlatilag az összes új tartalmat megtapasztaljuk, illetve a Merkúr minden zeg-zúgát megismerhetjük. Mondjuk a történet lehetett volna kicsit kidolgozottabb: nem igazán fogjuk megérteni, hogy Osirist, vagy a szellemét, Saguirát voltaképpen mi hajtja, illetve az új főgonosz, Panoptes motivációi sem igazán világosak. Ettől függetlenül a történeti elemek élvezetesek. Sok lore-hoz, vagy karakterhez kötődő legendák és sztoriszálak sem igazán precízen kidolgozottak, szóval nem rossz az új történet, de ahogy a Bungie-ra ezen a téren mindig is jellemző volt, sok a pontatlanság, az összecsapott motívum.

Pozitívum viszont, hogy sok és változatos küldetésben vehetünk részt, melyek során nemcsak két lábon, hanem különféle járműveket irányítva is helyt kell állnunk a legváltozatosabb szörnyekkel harcolva. A pár boss, akivel összeakasztjuk a virtuális bajszunkat, szintén növelik a DLC értékét, olyan elemeket is kiaknázva a játékban, amelyeket igazság szerint már eddig is kipróbálhattunk volna. Kár, hogy a végső bossharc a végletekig szkriptelt, mert egyébként a látványvilág tekintetében ez a legütősebb a teljes Destiny 1-2 kínálatot tekintve is.

Amikor végeztünk a ezzel a hadjárattal, a The Curse of Osiris-ben újabb Crisol térképeket, feladatokat, küldetéseket, és sok-sok PVE feladatot kapunk. Ezeknél a véletlenszerűség és változatosság a kulcsszavak, amely a legtöbb ilyen aktivitást jellemzi. Az egyedüli új public event, a Vex Crossroads, illetve a maradék három PVE küldetés, amelyeket a hadjárat befejezése után kapunk sok véletlenszerűen megjelenő ellenséget és a térképen felbukkanó újabb felfedezéseket kínál.

Az egyik ilyen a Végtelen Erdő, a Merkúrnak egy kiegészítője, amelyet csak a többi küldetés részeként fedezhetünk fel, és amely minden alkalommal megváltozik a környezet és az ránk támadó ellenségek tekintetében is. Ez nagyon nagy ötlet, a gond csak az, hogy csak a heroikus szinten lehet igazán kiélvezni, ahol maximálisan mindent bele kell adnunk, hogy kipucoljuk az ellenségektől a környéket.

A DLC maradék részében új fegyvereket és páncélokat szedünk össze, illetve különféle díszeket, és egyéb részeket is, amelyeket úgy tudunk megszerezni, ha nyersanyagokat szedünk össze más aktivitások során. Az egyik ilyen a Prometheus lencséje, amelyhez sajnos egy komoly bug is kötődik, melynek kijavításán még dolgoznak a fejlesztők.

Ami a PVP részt illeti, a Crucible-höz mindössze két új térképet kapunk, ami szintén kissé kevés az üdvösséghez. Jó hír viszont, hogy a Bungie januárban a PVP-t újabb játékmódokkal is bővíti majd, már csak türelmesen várnunk kell ezekre.

No és az új „raid”…

Egyértelműen ez a DLC legerősebb része: ennek köszönhetően bejárhatjuk az alapjátékból ismerős Leviathan szűz területét. Az újdonság itt az, hogy ez nem is egy igazi, eredeti Destiny-szerű „raid”, hanem inkább egy assault, amelyben hat játékos vehet részt és amelynek részletei kicsit könnyebb játékélményt nyújtanak, mint amelyeket megszokhattunk. Persze ahhoz, hogy ehhez egyáltalán eljussunk, igencsak sokat kell küzdenünk.

Devoramundos-hoz két és félóra játéktidő után jutunk el, addig sok-sok puzzle-feladaton és platformon kell keresztüljutnunk. Itt érdemes megjegyezni egyébként, hogy itt az agilitás és a megfelelő reflexek sokkal többet számítanak, mint a korábbi raidekben: állandóan futnunk, ugrálnunk és egymással kommunikálnunk kell, hogy legyűrhessük.

A Destiny 2 – The Curse of Osiris változatos tartalmat kínál, gyors és újrajátszható küldetéseket, amelyek ugyanakkor nem minden esetben szögeznek minket a képernyő elé. Összeségében is elmondható, hogy az új DLC nem az a kiegészítő, amelytől ismét rákattanunk a játékra, de mégis kellően változatos küldetésekkel és lehetőségekkel szórakoztat el. Rövid és nem túl összetett hadjárata révén azonban csak reménykedhetünk, hogy a következő DLC már „emberesebb” lesz…

-BadSector-

---

Kiadó: Activision

Fejlesztő: Bungie

Stílus: FPS/MMO

Megjelenés: 2017. december 5.