Negatív értékelésektől szenved a cenzúrázott Rainbow Six: Siege!

A kínai cenzoroknak megfelelő módon módosította a Ubisoft világszerte a játékot – ezt pedig nem mindenki szívleli.

A játék pályái és kezelőfelülete kerültek módosításra, amire a Steamen az utóbbi három-négy nap során jó 1500 negatív értékelés zuhant a játékra. Egy példa Cthonictól: „Egy jól ismert, videojátékokkal foglalkozó cég meghajtja a fejét egy fasiszta kormány előtt, és ez szégyenteljes. Miért kéne a világon minden játékosnak egy elnyomó kormánynak viselkednie? Egy olyan üzenetet terjesztetek, miszerint az elnyomás, és a szabadság korlátozása működőképes.”

A játék subredditje is ezzel van tele: az, hogy a Ubisoft bármit is módosítson csak azért, hogy Kínában (ahol ugye sokszáz millió játékos, és ebből fakadóan potenciális profit van) is hivatalosan felbukkanjon a játék, az kifejezetten sértő a közönség szerint. „Az, hogy a kínai cenzúrához ragaszkodik [a Ubisoft], együttműködik egy diktatúrával! Mi a franc, Ubisoft, ezt a sz_rt nem tehetitek meg! Ez szembe megy azzal, amiért a Nyugat kiáll!”, írja Zarvoth. Egy több mint 28 ezer pontot összeszedett komment Qwikskoupa69-től így hangzik: „Ha megváltoztatjátok a játékot, hogy egy fasiszta ország szabványainak megfeleljen, akkor le is vehetitek Tom Clancy nevét a játékból, mert ő most a sírjában forog. Ennek a játéknak köze sincs ahhoz, amit ő írt!” Egy brit Royal Air Force katonai rendőrségének veteránja arról ír, hogy abbahagyja a Rainbow Six: Siege-et, mivel „a Ubisoft megadta magát Kínának” (ennél keresve sem találhatott volna szakmaibb kifejezést…), egy másik kommentelő pedig tüntetésképp összetörte a játékát.

Néhány kép arról, hogy mit változtatnak meg (főképp a drogozással, szexszel, szerencsejátékkal kapcsolatos dolgok tűntek el, vagy kerültek módosításra):

Az indoklás az „egyesítés” mögött az, hogy „mivel egy buildet tartanak így karban, kevesebb felesleges, sokszorosított munka lesz a fejlesztők részéről”, de azért Kína külön cenzúrázott változatot kap. És itt az indok, ami miatt ennyire kiborult a játékostábor: egy Reddit-posztban megerősítette a Ubisoft, hogy lesz egy regionális változat, de a nemzetközi módosításokra így is sor fog kerülni.

Sokan pedig csak legyintenek – Pengu, a Siege csúcs eSport csapatának, a G2-nek egyik tagja ezt írja Twitteren: „Igazából nem látom az emberek problémáját ezzel, mert SEMMILYEN FORMÁBAN SEM érint titeket. Örülök ezeknek a változásoknak: kulturálisan nagyobb változatosságot, és (Kínában) több embernek teszi elérhetővé a játékot. KÖNNYEBB lesz két kliens helyett mindössze egyet futtatni – szép munka, Ubi.” Fabian, a G2 csapatkapitánya hasonlóan vélekedik: „Olyasmit vesztesz el, amiről nem is tudtad eddig, hogy ott volt – például a félkarú rablók a falon, vagy alapból a falra rakott vérfoltok a Skyscraper pályán – nem nagy szám…” Parker „Interro” Mackay, a Siege Pro League kommentátora pedig ezt írta: „Nem tudok egy olyan céget támogatni, ami lefekszik egy kínai diktatúrával! A Ubisoft szemét! „Az iPhone X-emről küldve” Ezek ártatlan esztétikai változtatások, amivel többszáz millió játékos számára válik a játék elérhetővé.” Kollégája, Michael „Kixstar” Stockley hasonlóan vélekedik: „Nem változik a játékmenet? Akkor nem érdekel.”

Ezek után azt érdekes lesz figyelni, hogy miként fog változni a játékosok száma – valószínűleg a Ubisoft nem fogja részletezni, és csak annyit mond, hogy „többen játszanak mint valaha”…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu