Valeroa: új kihívót kap a Denuvo?

Új másolásvédelem ütötte fel a fejét a Steamen – egy játék már használja is a Valeroát. Kérdéses, hogy a Denuvo ellen fel tudja-e venni a kesztyűt?

A Valeroát úgy hirdetik a fejlesztői, hogy ez nem DRM (másolásvédelmi mechanizmus), továbbá nem hat a játék teljesítményére (ami a Denuvo esetében fennállhat), és internetkapcsolatot sem igényel, nem olvas/ír a merevlemezről/merevlemezre, végezetül pedig csak a játék indításakor, és a töltési idők során működik. Tehát ez papíron egészen jól hangozhat a Denuvohoz képest. A másik érdekesség: elvileg a Valeroa feltörése „kifejezetten nehéz” a megjelenés előtt és a megjelenés utáni első hetekben, majd idővel a védelem (ami a fejlesztők által kiválasztott meghatározott funkciókat védi csak a készítők szerint) gyengülni fog.

Az első játék, ami a Valeroa DRM-et használja, az a City Patrol: Police – a játék minőségébe nem mennénk bele, viszont már most megkérdőjelezhető a Valeroa valóssága (és minősége), ugyanis a Steames topicok egyikében már arról beszélnek a felhasználók, hogy már fel is lett törve a rendszer. A Redditen  pedig olvasható az elkövető kommentje: „Ez a „DRM” biztosan egy vicc. Remélem, hogy a fejlesztők nem fizettek érte.”

Személyes tapasztalatunk nincsen, de látván, hogy a City Patrol: Police november 29-én jött ki, eléggé arcraesősnek tűnik a helyzet a Valeroa számára…

Forrás: Tomshardware, Steam, Reddit

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu